DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
F1

A Haas fityiszt mutat a Ferrari tehetségének

Az amerikai istálló csapatfőnöke lelohasztotta azok lelkesedését, akik abban bíztak, hogy a Haas jövőre versenyzési lehetőséget ad a Ferrari neveltjének, akit az F1-es debütálásra váró következő nagy tehetségnek tartanak.

A monacói Charles Leclerc-ről van szó, aki idén már három hétvége első szabadedzésén is lehetőséget kapott a csapattól az autó vezetésére. A Ferrari versenyzői akadémiájában nevelkedett 18 éves pilóta közel áll a GP3 idei bajnoki címének megnyeréséhez, ezzel pedig elegendő szuperlicensz-pontot is szerezne az F1-es bemutatkozáshoz.

Sokan abban bíztak, hogy a Haas már csak a Ferrarival való partnersége miatt is beülteti autójába Romain Grosjean mellé a fiatal Leclerc-t 2017-ben, ám Günther Steiner egy Sepangban adott nyilatkozatában kijelentette, hogy ez bizony nem fog megtörténni.  

leclerc



„A jelenlegi pozíciónkban ő még túl tapasztalatlannak számít. Nem azt mondom, hogy túl fiatal, hiszen Max Verstappen is képes jó munkát végezni. Elismerjük Leclerc munkáját a szabadedzéseken, hiszen azonnal felvette a ritmust, de a csapatnak olyasvalakire van szüksége, aki képes pontokat szerezni” - érvelt az Autosportnak nyilatkozva. „Még a csapatot kell kiképeznünk, így nem foglalkozhatunk a versenyző kiképzésével. Jelenleg nem opció számunkra, hogy egy újoncot igazoljunk, nem akarunk ilyet tenni.”

Steiner azt mondja, igazából a kevés F1-es tapasztalattal rendelkező pilótáknak sem tesz jót, ha egy fiatal csapathoz csatlakoznak, ám ők ezzel nincsenek tisztában, ezért akarnak minden alkalmat megragadni, még ha az hosszabb távon ártalmas is lehet a karrierjüknek.

„Tavaly Alexander Rossival kapcsolatban kérdeztek, de egy ilyen döntés tönkreteheti a pilóta karrierjét. Ha egy újonc pilótát alkalmazunk és nem teljesít megfelelően, az annak is lehet a következménye, hogy mi nem teljesítünk megfelelően. Miért vállaljuk a kockázatot? A pilóták persze azért vállalják, mert nekik nincs sok választási lehetőségük” - magyarázta. „Ha viszont nem hozzák a várt teljesítményt, az emberek minket fognak hibáztatni, ami szintén nem helyes. Először magunkra kell gondolnunk, és ha nagyobbá tettük a csapatunkat, akkor készen fogunk állni a fiatal pilótákra.”

A Haas még egyik pilótáját sem jelentette be a következő szezonra, bár Romain Grosjean maradása borítékolható. Esteban Gutierrezt illetően Steiner most annyit mondott: „Ezzel kapcsolatban még egy kicsit várnunk kell.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: