DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

Ricciardo a piros zászló miatt lett második

Míg néhány versenyzőnek elrontotta a versenyét a piros zászlós periódus az F1-es Belga Nagydíjon, Daniel Ricciardo és a Red Bull futamát megmentette: az ausztrál úgy érzi, ennek köszönheti második helyét.

Ricciardo már a hétvége elején úgy érezte, amennyiben Lewis Hamilton a mezőny végéről fog rajtolni, jó esélye nyílhat arra, hogy legalább a második helyet megszerezze. Végül így is történt, ám nem volt izgalommentes az ausztrál pilóta futama, ugyanis autója már a rajtot követően megsérült. „A rajt egy kicsit bajos volt elöl, szóval fontos volt, hogy okos legyek és kimaradjak a problémákból” – nyilatkozta Ricciardo. „Felszedtünk néhány törmeléket a Ferrariktól és Maxtól, így az első szárny megsérült. A piros zászlóig csak küszködtem.”

 Ricciardo



A Red Bull pilótája elmondta, a piros zászlós periódus segítségükre volt, ugyanis ez idő alatt meg tudták javítani a sérült elemet, így már nyugodtan folytathatta a versenyt – azonban autója így sem vált elég gyorssá ahhoz, hogy a mercedeses Nico Rosberggel felvegye a harcot, Hamiltont viszont sikerült legyőznie.

„Megkérdeztem a csapatot, látnak-e valamit, mert éreztem, hogy az autó nem viselkedik normálisan. De a piros zászlónak hála meg tudtuk javítani” – mondta az ausztrál. „Ettől a ponttól kezdve megpróbáltam nyomást helyezni Nicóra, de kissé túl gyors volt. Szóval innentől arról szólt a dolog, hogy Lewist magam mögött tartsam, és ez sikerült. Úgy érzem, ez volt a legtöbb, amit tehettünk, szóval nagyon boldog vagyok.”

 

„Nico két közepes szettel ment, nekünk pedig nem állt rendelkezésünkre két szett ebből, szóval nem volt más választásunk. Az utolsó etapban következetes teljesítményt nyújtottunk a közepesekkel, nem voltunk olyan gyorsak, mint Nico, de ez elég volt ahhoz, hogy tartsuk a távolságot Lewis előtt.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: