DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

Raikkönen teljesen megbízik a Ferrariban

A finn F1-es pilóta szerint a maranellói alakulat hamarosan visszatér a győztesek útjára, miután az idei szezonban jelentősen alulteljesítettek a várakozásokhoz képest.

A Ferrari 2015-ben egy gyötrelmes év után tudott ismét győzelmet szerezni - rögtön hármat is, és míg a diadalokat az újonnan érkező Sebastian Vettel szállította, addig Kimi Raikkönennek meg kellett elégednie néhány dobogós helyezéssel. A gárda nem titkoltan a bajnoki cím megszerzését tűzte ki célul az idei szezonra, a tervekből azonban semmi sem lett, és 12 futam után még egy győzelmet sem szereztek. A helyzetet tovább nehezítette a technikai igazgató James Allison távozása, de ezek ellenére Raikkönen továbbra is 100%-ig megbízik a Scuderiában, hogy hamarosan visszakerülnek oda, ahová valók: az első helyre.



„Előfordul, hogy a szezon közben véghezvitt módosítások néha beválnak, máskor pedig nem - de a helyzet egészét nézve jól állunk” - idézte a finnt az F1i.com. „Számtalan remek emberünk van, akik tudják, mit csinálnak, de időbe telik, amíg megtaláljuk, pontosan kinek hol van a helye. Ezek az emberek nagyon régóta a csapat tagjai, és tudják, hogy mi hogyan működik. Teljesen megbízok abban, amit csinálnak, és ha most nem ott tartunk, ahol szeretnénk, az nem azért van, mert nincsenek jó embereink. Keményen kell dolgoznunk, aztán minden jó lesz - de ez időbe telik.”

Amikor arról kérdezték Raikkönent, hogy mi tenné boldoggá az idei szezonban, így válaszolt: „Természetesen akkor, ha minél hamarabb elkezdenénk nyerni. A lehető legtöbbet ki szeretnénk hozni abból, amink van, és ha ez elég lesz, az nagyszerű. Folyamatosan próbálunk fejlődni azokon a területeken, ahol tudjuk, hogy nem vagyunk elég jók - ugyanúgy, ahogyan az eddigi versenyek során is. A szünet nem változtatott semmin - tudjuk, hol kell változtatnunk, de ez nem történik meg egyik napról a másikra.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: