DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 18. csütörtök
F1

Raikkönen még nem tudja, mire lesz elég a teljesítményük

Akárcsak Sebastian Vettel, Kimi Raikkönen is küszködött a szuperlágy abroncsokkal a pénteki szabadedzéseken – a finn azonban bizakodó, hogy javulnak majd az F1-es Belga Nagydíj további részében.

Az első szabadedzésen Raikkönen a harmadik, a másodikon azonban a hetedik pozícióban végzett – ám délután nem tudott tiszta kört futni a Ferrari versenyzője. „Minden rendben volt délután, de aztán a szuperlágyakkal elég rosszul teljesítettem, és elhagytam a pályát is. Aztán a hosszú etapokon valamilyen okból kifolyólag szenvedtünk, de előfordulnak ilyen napok. Nem volt túl sok minden, amit tehettünk, de biztos vagyok benne, hogy holnapig javíthatunk” – mondta Raikkönen.

 Kimi



A finn pilóta egyelőre nem szeretne állást foglalni azzal kapcsolatban, hogy hol állnak a mezőnyben, illetve kik szólhatnak majd bele az élmezőnyben folyó harcba: „Még nem volt időm, hogy megnézzem, mit csináltak a többiek, de nem végeztünk túl rossz helyeken. Jó, végül nincsenek bennünk túl jó érzések, de többé-kevésbé ott kell lennünk majd. Hogy ez elég lesz-e a győzelemhez? Meglátjuk.”

Miután a Ferrari a szuperlágy abroncsból kérte a legtöbb szettet, a nagy meleg miatt úgy tűnik, mégsem ez lesz a megfelelő gumiválasztás. A kérdésre, a hőség problémát fog-e okozni a Ferrari számára, Raikkönen így válaszolt: „Nyilvánvalóan ezt még korai lenne megmondani. Mindent megnézünk, és holnap a lehető legjobbat próbáljuk meg kihozni mindenből.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: