DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

Massa: Schumacher volt a tanítóm

A hétszeres F1-es bajnok tiszteletére rendezett futballmeccsen játszó Felipe Massa érzelmes nyilatkozatot tett Schumacherről: a részvétel volt a minimum, amit megtehet barátjáért.

Szerdán, a Német Nagydíjat megelőzően jótékonysági meccsen vett részt számos F1-es pilóta Mainzban. A bevételt alapítványoknak adományozzák, a mérkőzés pedig egyúttal tisztelgés volt a 2013-ban síbalesetet szenvedő Michael Schumacher előtt. Pályára lépett Felipe Massa is, a német pilóta 2006-os csapattársa.

„Michaelért is csináljuk, aki egy lenyűgöző személy, barát, számomra pedig tanító is volt, mikor együtt versenyeztünk” – mondta a motorsport.com-nak a brazil a mérkőzés után. „Örültem, hogy idejöhettem, és számos fontos embert láthattam a sport világából, akik segíteni próbálnak azzal, hogy részt vettek. A segítség fontos, részemről pedig ez a minimum, amit egy olyan hihetetlen emberért tehetek, mint Michael.”



Amikor azonban a hétszeres bajnok állapotáról kérdezték, nem árult el híreket: „Úgy gondolom, nem az én dolgom, hogy bármit is mondjak arról, mi változott vagy mi nem változott. Barátként csak imádkozhatok, hogy minden jobb legyen. Ez a legfontosabb. A mai napon sok embernek segítettünk, és ezért vagyunk itt, hogy segítsük azokat, akiknek igazán szükségük van rá.”

„A kölyöknek még sok lépcsőfokot kell megmásznia” – beszélt a legendás versenyző fiáról, Mick Schumacherről, aki szintén játszott a mérkőzésen. „Mick még gyerek, nyomon követem a pályafutását, és igazán kedvelem őt. Kedves fiú, aki egyre jobb lesz, folyamatosan tanul. Mindannyian voltunk ennyi idősek. Örülök, hogy játszottam vele, és hogy tartjuk a kapcsolatot.”

Azt est egyik főszervezője, a kosaras Dirk Nowitzki szintén beszélt Michael Schumacherről: „Az, hogy Mick is itt volt, még érzelmesebbé tette az estét. Remélem, pozitív energiát tudunk Michaelnek küldeni, és megmutatjuk neki, hogy az emberek nem felejtették el, továbbra is egy példakép számukra” – mondta a Bild lapnak.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: