DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 18. csütörtök
F1

Holnap a csapatok leszavazzák a halót?

Az F1 döntéshozói csütörtökön összeülnek, többek között a halo kérdéséről is tárgyalnak. Valószínű, hogy az eszköz nem kapja meg a kellő támogatást – ekkor léphet közbe az FIA…

A Formula-1 jövőjéről döntő Stratégiai Csoport legközelebbi találkozójára csütörtökön kerül sor Genfben, a napirend egyik legfontosabb pontja pedig a fejvédő megoldás, a halo 2017-es bevezetése lesz. Egyre több csapattól hallani negatív véleményt a halóról, amely szerintük még nincs elég kiforrott állapotban – már a fejvédő szülőatyja, a Mercedes is bizonytalan –, ezért valószínűsíthető, hogy ha szavazásra kerül sor csütörtökön, nemet fognak mondani.

A Stratégia Csoportban hat-hat szavazattal van képviselve az FIA és a Bernie Ecclestone által vezetett FOM, valamint egy-eggyel hat F1-es csapat. Mivel a jövő évi szabályok megváltoztatásához egyöntetű támogatás szükséges, elég egyetlen nem szavazat, és nem vezethetik be a biztonsági eszközt.



Ekkor játszhatja ki az FIA aduját, a Nemzetközi Automobil Szövetség ugyanis rendelkezik egy joggal, amely értelmében biztonsági okokra hivatkozva belenyúlhat a 2017-es szabályokba a csapatok megkérdezése nélkül. Az Autosport biztos benne, hogy a szövetség élni fog ezzel a jogával.

A lap értesülései szerint még Ecclestone is ellenzi a halo bevezetését, és próbálja meggyőzni a csapatokat, hogy ne szavazzanak igennel. Elsősorban alighanem a Red Bulltól számíthat támogatásra, Christian Horner csapatfőnök néhány hete még így nyilatkozott: „Nem vagyok a halo rajongója a korlátaival együtt. Ebben a pillanatban egészen biztosan nemmel voksolnék.”

Toto Wolff, a Mercedes csapatvezetője szerint a halo „gusztustalanul néz ki”, és bár a biztonság fontosabb a megjelenésnél, úgy véli, alaposabb tanulmány elkészítésére lenne szükség a döntés előtt. Érdekes, hogy a csapatok eltávolodásával egyidejűleg versenyzők, akik élesen ellenezték, kezdenek megbarátkozni a forradalmi változás lehetőségével: „Szörnyen néz ki, de ha valamelyikünk 17 %-kal jobb eséllyel túlélhet egy komoly balesetet…” – mondta Lewis Hamilton, hivatkozva egy versenyzőknek Hungaroringen tartott prezentációra. Korábban minden porcikájával tiltakozott a glória ötlete ellen.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: