DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Hamilton a pálya újításait kritizálja

Lewis Hamilton, a Mercedes F1-es versenyzője nem örül, hogy új kerékvetőket helyeztek a Hungaroringre, szerinte a pályát nem kellett volna módosítani.

Hamilton a második szabadedzésen falnak csapta a Mercedesét, és az eset után csapata és ő is az új kerékvetőt okolja. Habár sokaknak nem tetszettek a 2016-os rázókövek, más versenyző nem járt pórul úgy, mint a brit. "Azt hiszem, a hátsó kerekem enyhén hozzáért a fehér vonalhoz, megérintettem a kerékvetőt, ami nagyon-nagyon csúszós volt. Nem értem, miért tették oda, jó volt úgy, ahogy korábban volt" - nyilatkozta Hamilton. 

Hamilton



A Hungaroring felújítása megosztja a versenyzők közösségét, többeknek nagyon tetszik, hogy simább lett a pálya felülete, mások - köztük Hamilton - viszont nem módosítottak volna a régi aszfaltcsíkon. "Kár, hogy néha ilyen dolgokat csinálnak. Nem tudom, miért. Olyan sokáig működtek a régiek, aztán úgy döntöttek, hogy megváltoztatják" - mondta a világbajnok kissé lehangoltan. 

A Mercedes versenyzője mindazonáltal hozzátette, az ütközés miatt természetesen csak saját magát hibáztathatja - Hamilton így nem csupán az autót sajnálhatja, hanem azt az időt is, ami kiesett számára a második szabadedzésből. "Nem akarom a pályára hárítani a felelőséget, hiszen én voltam a vétkes, rossz helyre tettem a kerekem."

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: