DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

Alonsóéknak köszönhető a monacói remek eredmény

Hasegawa, a Honda F1-es projektjének vezetője az autó tempójával nem lehet teljesen elégedett, viszont versenyzői teljesítményének köszönhetően szép eredménnyel távozhat a McLaren Monacóból.

Fernando Alonsót az ötödik pozícióban intették le, aki egy kerékcsere után végig maga mögött tudta tartani a világbajnokságot vezető Nico Rosberget. Csapattársa, Jenson Button sem panaszkodhat, mivel a kilencedik helyre hozta be a McLarent, így Szocsi után ismét mindkét autója pontot szerzett a wokingi alakulatnak. Hasegawa, a motorszállító főnöke értékelte a mögöttük álló hétvégét. 

A japán szakember szerint nem minden felelt meg motorgyártó elvárásainak Monacóban: „Az autó teljesítménye nem olyan jó, mint az vártuk. Azt gondoltuk, hogy a versenygépünknek majd egy kicsit jobban fekszik ez a pálya, de ennek ellenére is nagyon jó eredménynek számít az ötödik és a kilencedik helyezésünk. Elég bátorító lehet a gyár és a pilótáink számára egyaránt.”

 Dppi_mclaren_05.30.



Hasegawa nem mulasztotta el a pilóták dicséretét sem: „Természetesen a részünkről – a technikai részlegről – próbálunk javítani a teljesítményen, hogy ne szerencse és balesetek kelljenek a jó pozíció eléréséhez. De a csapat munkáját nézve, határozottan azt tudom mondani, hogy van két remek versenyzőnk, és a mostani hétvége eredményei az ő képességeiknek köszönhető. Emellett a taktika és a kiállások időzítése is tökéletesre sikerült.”

A Honda vezetője egy pozitív gondolattal zárta interjúját: „Megmutattuk, hogy egy ilyen nehéz versenyen is képesek vagyunk remek csapatként együtt dolgozni.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: