DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 17. szerda
F1

Pereli az F1-et a Bianchi család

Továbbra sem tudni a teljes igazságot Jules Bianchi tragikus balesetével kapcsolatban. Az elhunyt francia F1-es pilóta családja ezért döntött úgy, pert indít két szervezet és a korábbi csapat ellen.

Több mint másfél éve, 2014 októberében Suzukában szenvedte el súlyos fejsérüléssel járó balesetét a Marussia csapat pilótája, Jules Bianchi, aki ennek következtében tavaly nyáron veszítette életét. Családja eddig nem adta jelét annak, hogy neheztelnének a Formula-1 vezetőire vagy a korábbi csapatra, és őket tartanák felelősnek a tragédiáért. Monacóban azonban váratlan fordulat történt, az Autosport lap számolt be elsőként arról, hogy a Bianchi család pert indított az FIA, a Formula One Group és a Marussia ellen.

„Az igazságot keressük Jules-ért, és azt akarjuk, hogy kiderüljön a valóság a döntésekről, amelyek fiunk balesetéhez vezettek a 2014-es Japán Nagydíjon” – áll az apa, Philippe Bianchi közleményében. „Családként számos kérdésünkre nem kaptunk választ, és úgy érezzük, Jules balesete és halála elkerülhető lett volna, ha nem követnek el egy sorozat hibát.”



A család jogi képviselője, Julian Chamberlayne az FIA baleset utáni vizsgálatára utalt: bár 396 oldalas jelentést készítettek el, mégsem tárták fel a tragédia összes okát.

„Jules Bianchi halála elkerülhető lett volna. Az FIA bizottságának jelentése számos javaslatot tett a Formula-1 biztonságának növelésére, azonban nem sikerült azonosítania a hibákat, amelyek Jules halálához vezettek. Váratlan és lesújtó volt a család számára, hogy az FIA panelja következtetésében, miközben egyéb tényezőkről is említést tett, Jules-t hibáztatta. A Bianchi család eltökélt, hogy ezzel a jogi eljárással válaszokat kapjon, aki pedig hibázott, felelősséget vállaljon. Fontos a jelenlegi és jövőbeli versenyzők számára, hogy a sport biztonsága kerüljön az első helyre. Ha Suzukában ez történt volna, Jules Bianchi a legnagyobb valószínűség szerint ma is életben lenne, és a sportot űzné, melyet annyira szeretett.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: