DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. május 8. szerda
F1

Hakkinen tudja, miért lehet idén bajnok Rosberg

A kétszeres F1-es világbajnok Mika Hakkinen már gyerekkora óta ismeri Nico Rosberget, és tisztában van vele, hogy milyen mentális fejlődésen esett át az utóbbi időben - hiszen neki is erre volt szüksége a sikerhez.

Hakkinent Formula-1-es karrierje kezdetén Keke Rosberg menedzselte, így a McLaren pilótájának gyakran volt alkalma találkozni a paddock világával korán ismerkedő Nicóval, akinek fejlődését azóta is figyeli.

„Még él az emlékeimben, amint négy-öt évesen sétálgatott egy kis sisakkal a kezében, és azt mondta: ’Viszlát. Megyek vezetni a gokartomat.’ Amikor ma találkozom vele, nagyon büszke vagyok rá” - mesélte az F1-től immár 15 éve visszavonult Hakkinen a Spoxnak adott interjújában.

Dppi_00115007_127



A finn elmondta, immár érzi Rosbergben azt az elhivatottságot, ami egy sikeres bajnoki hadjárat teljesítéséhez kell, így szerinte a Lewis Hamiltontól elszenvedett két egymást követő vereség után képes lehet fordítani a kockán.

„A tehetsége mindig is megvolt, de immár egyértelműen kirajzolódott előtte a cél, és teljes meggyőződéssel mondhatja, hogy világbajnok akar lenni. A Formula-1-ben mindig időbe telik, amíg valaki készen áll a győzelemre. Még ha az ember agya azt is mondja, hogy világbajnok akar lenni, ez még nem jelenti azt, hogy készen is áll rá. Ezt a lépést pedig nem lehet pillanatok alatt megtenni: a versenyzőnek minden porcikájával éreznie kell és teljes mértékben hinnie kell benne, erre a szintre pedig nehezebb eljutni, mint sokan gondolnák. Ám szerintem most már igen, készen áll a bajnoki címszerzésre” - mondta Hakkinen a németről, aki az év első három futamának megnyerésével eddig a lehető legjobb úton halad célja beteljesítése felé.

Hakkinen és Rosberg pályafutásának alakulásában felfedezhető némi hasonlóság, hiszen mindkettőjüknek szokatlanul sokat kellett várnia első győzelmére (a finnek 96 futamot, a németnek pedig 111-et), és Hakkinenhez hasonlóan Rosberg is csak 30. életévének betöltése után lehet bajnok.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: