Az eddigi három futam egyértelműen Nico Rosberg sikerét és Lewis Hamilton szenvedését hozta, de a brit címvédő továbbra sem aggódik - szerinte nagyon hosszú ez a szezon és eddig inkább ő bizonyított, nem pedig csapattársa.
"Nico remekül dolgozott az elmúlt hat futamon és az előző idényben is. Szerintem ez egy maraton, nem pedig sprint, továbbra is miénk a legjobb csapat, a legjobb autó, 18 verseny van hátra. Általában nem sokat aggódom, mert az élet rövid ahhoz, hogy mindig aggódjunk" - nyilatkozta a helyzetről Hamilton. "Jó, hogy idén ilyen hosszú a bajnokság és egyszerűen csak tennem kell azt, amit mindig" - tette hozzá.
"Azt meg kell érteni, hogy hol volt a probléma, ezért elmegyek a gyárba. A csapat óriási, rengetegen dolgoznak itt és én csak egy vagyok közülük. Együtt nyerünk és együtt veszítünk, történjen az bárki hibájából. Abban biztos vagyok, hogy a szerelőket még mindig nagyon bántja a dolog" - mondta a brit pilóta. "A szimulátoron lefuttatjuk a versenyt, ott lesz minden mérnök és gyakorlatilag visszamegyünk az időben. Elmegyek oda, ahol a váltókat építik, meglátogatom a szélcsatornát és több más részleget is".
Azt hangsúlyozta, hogy a motivációval nincs gond. "Azon kevesek közé tartozom, akik minden évben arattak győzelmet pályafutásuk során, a motivációval semmi gond nincs. Alig várom, hogy újra a rajtrácson lehessek. Nico kétszer is jobban rajtolt nálam idén, de összességében nem bizonyította, hogy gyorsabb lenne, sőt a közös karrierünk során általában én voltam elöl és nyertem mellette két világbajnoki címet. Nem látom úgy, hogy ez az ő bajnoksága lenne, komoly harcot vívunk, de messze még a vége" - magyarázta Hamilton.