DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 4. szerda
F1

Vandoorne készül a kínai beugrásra is

Bár Fernando Alonso magabiztos azt illetően, hogy a jövő hétvégi Kínai Nagydíjra megkapja a rajtengedélyt, Stoffel Vandoorne azon dolgozik, hogy szükség esetén már felkészültebb legyen a spanyol helyettesítésére.

Bahreinben csak csütörtökön derült ki, hogy Alonso bordasérülései miatt nem ülhet autóba a hétvégén, így a McLarennek sebtében kellett a pályára hívnia Vandoorne-t, aki Japánban, a Super Formula tesztjén ténykedett éppen, hiszen idén abban a sorozatban fut teljes szezont a várható 2017-es F1-es állás előtt.

„A szezonkezdet előtt csak négy tesztnap áll a mezőny rendelkezésére, emiatt küldtük őt oda” - magyarázta a McLaren versenyigazgatója, Eric Boullier Vandoorne távollétét. „Komolyan veszi azt a sorozatot, ezért felkészültnek kell lennie.”

Dppi_00116002_638



A belga azonban az F1-es sanghaji fordulóra már teljes mértékben a wokingiak rendelkezésére tud majd állni, hiszen az lesz az utolsó szabad hétvégéje a Super Formula április 24-i szezonkezdete előtt. A pilóta pedig úgy készül Kínára, mintha biztosan ismét ő vezetné az autót, még ha ez jövő csütörtökig várhatóan nem is fog kiderülni.

„Most eltöltök egy kis időt a szimulátorban, így egy kicsit nyugodtabban várom a következő versenyhétvégét. Én is elmegyek a csapattal Kínába, és majd ott kiderül, hogy én vezetem-e majd az autót vagy sem” - árulta el.

Arra a kérdésre, hogy mennyi esélyt lát önmaga számára az újbóli versenyzésre, így felelt: „Nehéz megmondani. Fernandóra még további tesztek várnak a jövő hét elején, és csak ezt követően hozzák meg a döntést. Az első versenyhétvégém után nem lenne könnyű visszatérni a partvonalra, de előzetesen is tisztában voltam vele, hogy idén ez a sors vár rám. Talán a bahreini verseny volt az igazi teszt számomra, de szerintem sikerült bizonyítanom, hogy készen állok a továbbiakra. Jó benyomást tettem a csapatra és az F1-re, ez pedig előnyömre válhat a jövőben.”

Fernando Alonso mindenesetre már jobban érzi magát ezen a héten, és 99% esélyt lát arra, hogy ott lesz az autóban a Kínai Nagydíj rajtrácsán.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: