DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Verstappen a jövőjét kockáztatja?

Semmi kétség afelől, hogy Max Verstappen az egyik legfénylőbb csillag az F1 egén, de ahogyan az Autosport szakértője rámutat, Toro Rossón belüli harcias magatartása és szókimondása veszélybe sodorhatja karrierjét.

Még be sem mutatkozott az száguldó cirkusz mezőnyében, Max Verstappen neve már a címlapokon szerepelt, és istenadta tehetségének köszönhetően azóta is folyamatosan tesz róla, hogy ott maradjon. Egy év tapasztalattal a háta mögött már nem az a félénk srác, aki tavaly bemutatkozott Melbourne-ben, sőt! A mostani évadnyitón „szétkáromkodta” a Toro Rosso csapatrádióját, mely magatartás egyfelől szimpatikus volt a nézőknek, csapatmunka szempontjából azonban könnyen lehet, hogy az ellenkezőjét érte el vele.

Impresszív bemutatkozó szezonja után a Mercedes és a Ferrari is szemet vetett a 18 éves pilótára, de ha folyamatosan olyan hozzáállást tanúsít alakulatával szemben, mint a szezonnyitón, nem biztos, hogy a nagycsapatok szívesen soraikban tudnának egy együttműködésre képtelen, önző versenyzőt.



Az egész akkor kezdődött, amikor a faenzaiak a tervezettnél korábban hívták bokszba Carlos Sainzt, aki így a kiállások lefutása után csapattársa előtt találta magát. Verstappen azt érezte, hogy csapata inkább társát favorizálja, annak ellenére, hogy pályán elfoglalt pozíciója miatt övé lett volna az elsőbbség. Az Autosport szakírója, Lawrence Barretto „megbocsáthatatlannak” nevezte, hogy a holland anélkül gurult be a bokszba, hogy értesítette volna csapatát - a malőrrel hét másodpercet veszített, a vörös köd pedig leereszkedett elé.

Verstappen „saját” döntése, és a csapat stratégiájának kárhoztatása a csapatrádióban meggondolatlan volt, a frusztráció pedig a két pilóta koccanásában, és a holland megpördülésében csúcsosodott ki. A holland egy ponttal távozott Ausztráliából, de ha elfogadja a csapat döntéseit, és nyugodtabban versenyez, akár Felipe Massával is harcba szállhatott volna az ötödik helyért. A Toro Rosso hiába tűnik jelenleg harmadik-negyedik erőnek a mezőnyben, minden pontra szükségük van, hiszen amíg ők a Ferrari 2015-ös erőforrásait használják, a riválisok folyamatosan fogják bevetni újításaikat a 2016-os specifikáción.

Verstappen üstökösszerű berobbanása a Forma-1-be azt is magával hozta, hogy relatíve kevés tapasztalattal rendelkezik azt illetően, hogy hogyan kell együttműködni a csapattal, miként lehet a legjobbat kihozni a mérnökökből, és hogy gárda érdekei ugyanolyan fontosak, mint a pilótáé. Lehet, hogy a hollandot a jövő F1-es világbajnokának tartják, de néhány rosszul sikerül verseny, vagy hasonló partizánakció bizony alááshatja a renoméját - számtalan olyan versenyző van a sportág történetében, aki órákat mesélhetne erről.

A Red Bull mindig híres volt arról, hogy nem volt rest lecserélni pilótáit egy-két eredménytelen szezon után - Verstappennek egyelőre a garázs másik oldalára kell figyelnie, hiszen Sainz rettentően eltökélt, miután műszaki hibák sokasága ásta alá 2015-ös szezonját. A spanyol Ausztráliában megmutatta, hogy igazi csapatjátékos, és az ellen sem emelte fel a hangját, amikor csapattársa majdnem kipenderítette őt a versenyből.

Verstappen előtt két feladat áll: tanulnia kell melbourne-i hibáiból, ahogyan három évvel idősebb, és tapasztaltabb csapattársától is, annak ellenére, hogy jelenleg ők bizonyulnak egymás legnagyobb riválisainak. Az F1-ben ugyanis meg kell fizetni a tanulópénzt, nem lehet kanyarokat levágni a tapasztalat felé vezető úton. A hollandnak szerencsére megvan az adottsága ehhez, csak megfelelő módon kell használni - és minél gyorsabban.

Az Autosport elemzése alapján.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: