DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

Alonso elment Bakuba Indianapolisról beszélni

Az Európai Nagydíj nagykövetévé kinevezett Fernando Alonso időt szakított arra, hogy első alkalommal elutazzon Azerbajdzsánba, ahol egy eddig titkolt vágyát is felfedte: ráhajtana a nagy triplára?

A kaukázusi főváros utcáin kijelölt, helyenként valószerűtlenül szűk és kanyargós F1-es pálya olyan messze van az ováloktól, mint Baku Indianapolistól (és tényleg!), Alonso azonban mit sem törődött ezzel a kontraszttal, amikor az azeriek vendégeként adott sajtótájékoztatója során a világ legnevesebb versenysorozatairól beszélt, utalva arra, hogy karrierje során szeretné teljesíteni a Triple Crown elnevezésű sikersorozatot, megnyerve a világ leghíresebb autóversenyeit.

CdA05MVWEAEH07n



„Azt hiszem, kijelenthető, hogy mi pilóták mindannyian szeretjük a nagy kihívást jelentő versenyeket. Mindközül talán a Le Mans-i 24 órás rendelkezik a legnagyobb presztízzsel a motorsportok világában” - mondta, amikor a hosszútávú versenyen való, régóta közismert részvételi szándékáról kérdezték, ám a spanyol egy váratlan fordulatot is bevont az egyenletbe. „Három nagy versenyt szoktak emlegetni ezzel kapcsolatban: a Monacói Nagydíjat, a Le Mans-i 24 órást és az Indianapolis 500-at. Monte-Carlóban már nyertem kétszer, tehát már csak a Le Mans-on és az Indy 500-on szeretnék győzni. Az utóbbi persze különösen nehéz lesz, hiszen nem vagyok hozzászokva az oválokhoz és az amerikai versenyzéshez, de Le Mans-t illetően nagy a csábítás.”

Persze a Triple Crown megszerzésére fokozottan igaz, hogy könnyebb beszélni róla, mint teljesíteni, hiszen a történelem során eddig csak Graham Hillnek sikerült ez, és jelenleg Juan Pablo Montoya áll hozzá legközelebb, aki már kacérkodik is a Le Mans-i részvétel gondolatával. Alonso azonban ezt megelőzően még sohasem tett utalást arra, hogy érdekelné a formulaautózás amerikai formája.

A spanyol, ha már ott volt Bakuban, akkor persze körbejárta a főváros jeles épületei mellett és az óváros utcáin áthaladó pályát is, amelyen június 19-én első alkalommal rendeznek majd Európa Nagydíjat.

EasyCapture1_22

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: