DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 2. hétfő
F1

Alonso: Én dolgoztam a legtöbbet az F1-ben

A McLaren spanyol F1-es pilótája szerint a motivációja semmit sem változott, viszont idén is 30-80 lóerő közötti hátrányban lehetnek a Mercedesszel szemben - úgy véli, hogy a munkájának köszönheti sikereit.

Fernando Alonsóról továbbra is az az általános vélekedés, hogy az egyik, ha nem a leggyorsabb pilóta a mezőnyben - azonban 2006 óta nem nyert világbajnokságot, bár háromszor is nagyon közel járt hozzá. A McLaren-Honda tavalyi gyengélkedése után több olyan pletyka is felröppent, hogy visszavonul, sőt, még az idei első teszt előtt is szóba került a dolog, feltéve, hogy nem elég jó az autó - a spanyol pilóta azonban határozottan visszautasította ezt.

"Sosem gondoltam a visszavonulásra, sem pedig arra, hogy kihagyjam ezt a szezont" - nyilatkozta a Cadena Ser rádiónak. "Nem gondolom, hogy én vagyok a legtehetségesebb a rajtrácson, de szerintem én dolgoztam a legkeményebben az eredményekért az elmúlt tizenhat évben. A lemondás, vagy a kihagyott év nem fér össze a karaktermmel" - magyarázta. 

Alonso



Arról, hogy tíz éve volt utoljára világbajnok, úgy gondolja, hogy a sport velejárója: csak egy valaki nyerhet. "A sportban csak egy valaki lehet győztes és a Formula-1-ben elég könnyű megjósolni, hogy képes vagy-e rá. Már a szezon elején tudod, hogy esélyes lehetsz-e az első helyre vagy nem, ez pedig kegyetlen. Nem mondanám, hogy a szerencse forgandó, egyszerűen csak egy valaki lehet bajnok" - mondta Alonso.

"A Ferrarival nagyon közel voltunk, most a McLarennel dolgozunk egy új projekten és eddig nem minden a legjobb. Próbálunk fejlődni, gyorsulni, de a motivációm semmit sem változott" - válaszolt azokra a kritikákra, melyek szerint már nem ég benne úgy a tűz, mint korábban. "A siker mindig csak időleges, a lényeg az, hogy örömmel tedd azt, amit teszel, mert így tudsz jobban és jobban teljesíteni. Erre rájöttem az elmúlt években."

"2015 nagyon nehéz volt. Frusztráló, mert nem volt esélyünk, kimentünk a pályára úgy, hogy tudtuk, hogy tíz kör múlva ezzel és ezzel lesz problémánk. Nem voltam mérges, a projekt még korai fázisban volt, mindegyikünknek egy irányba kell eveznünk és most is ezt csináljuk."

Az előttünk álló szezonnal kapcsolatban úgy látja, hogy továbbra is tetemes a hátrányuk a Mercedeshz képest. "Az érzéseim jók az autóval kapcsolatban, habár feljegyeztem néhány dolgot, amin javítani kell. A fő esélyes azonban idén is a Mercedes, ugyan nyilvánvalóan nem kétszáz lóerő a hátrányunk, de valahol harminc és nyolcvan között biztosan van. Nem gondolom, hogy messze vagyunk a dobogótól, bár az meglepne, ha rögtön oda tudnánk érni."

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: