Steward
Gellérfi-Csizmadia Gergő
Pontállások Versenynaptárak Pilóták Csapatok
2016. július 26. kedd
F1

„Nem kedvelt, ezért rúgott ki Arrivabene”

Korábban már kiderült, Maurizio Arrivabene bocsátotta el a Ferrari versenyzői akadémiájától a fiatal Raffaele Marciellót – az olasz pilóta szerint megalapozatlan volt a csapatfőnök döntése.

Marciello a Ferrari versenyzői akadémiájának volt korábban tagja, valamint a 2013-as évben Formula-3-as bajnokká avanzsált. A fiatal pilótát nagy tehetségként tartották számon, ugyanis a Saubernél tartalékversenyzői státuszt is kapott, azonban ezt a pozícióját is elveszítette a közelmúltban. A tavalyi szezonban a GP2 mezőnyéhez csatlakozott, ahol egy futamot tudott nyerni, majd hetedikként végzett az összetettben.

 Raffaele Marciello

Marciello úgy gondolja, Arrivabene egyszerűen nem kedvelte őt, ezért döntött úgy, hogy megválik tőle, ezzel jelentős nyomást helyezve a vállára – hiszen karrierjét eddig irányított módon egyengették, a csapatfőnök döntésével ezzel azonban vége. „Sosem volt jó kapcsolatom Arrivabenével” – nyilatkozta. „Nem gondolta azt, hogy elég jó vagyok a Formula-1-hez, szóval véget ért a dolog.”

 

„Nem tudsz mindenkinek megfelelni. Eldöntötte, hogy nem én vagyok a megfelelő ember a Ferrariba. Azt hiszem, egyszerűen nem kedvelt. Ez normális, hiszen néhány embert szeretünk, másokat pedig nem. Szóval csak nem akarta hagyni, hogy a Ferrarinál legyek, ezért kiszorított onnan” – nyilatkozta az olasz a Motorsport.com című lapnak, aki nyilvánvalóan rendkívül csalódott a döntés miatt.

Olvastad már?