Steward
Bognár Viktor
Pontállások Versenynaptárak Pilóták Csapatok
2016. május 31. kedd
F1

Online érkezik az új Ferrari

Csütörtökön kiderült, az olasz istálló a 2016-os F1-es autóját a világhálón keresztül tervezi a nyilvánosság elé tárni február közepén, néhány nappal a barcelonai teszt előtt.

Olasz forrásokra hivatkozva a finn Ilta Sanomat című újság kürtölte világgá, hogy a még el nem nevezett idei versenygépét a Ferrari az interneten keresztül mutatja majd be valószínűleg február 19-én, vagy 20-án.

Az online prezentáció alig előzi meg a barcelonai téli teszt február 22-i kezdését – így tehát a még névtelen járgányt a katalán fővárosban lehet majd először látni.

Egyelőre még azt sem döntötték el a Ferrarinál, hogy Sebastian Vettel, vagy Kimi Raikkönen fogja először kipróbálni az új versenygépet. Mint ahogy a finn bajnok szavaiból kitűnik, az egyáltalán nem fontos, hogy melyikük vezeti először az új autót.

150046-abu

Nem bocsátkozik konkrét jóslatokba...

„Mind tudjuk, hogy a Ferrari nyerni akar, de ez nem lesz könnyű. Sok erős csapat van a mezőnyben és mind ugyanazt akarják. Mivel tavaly jól teljesítettünk, ezért jövőre magasak az elvárások velünk szemben, ezért aztán mindenkinek a csapatnál 100 százalékot kell beleadni, hogy visszahódítsuk a bajnoki címet a Ferrari számára” – idézte a finn lap 2007 világbajnokát.

„Jóslatokba bocsátkozni mindenesetre még korai. Lehet, hogy mi a legjobb teljesítményünket nyújtjuk, de nem tudjuk kontroll alatt tartani a többieket. Szóval keményen dolgoznunk kell, mint eddig is, folyamatosan fejleszteni, fejlődni, aztán majd meglátjuk mi lesz. A téli tesztek és az első versenyek végéig várnunk kell, hogy többet tudjunk erről mondani” – fogalmazott Raikkönen.

Olvastad már?