DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 28. hétfő
F1

Radikális változások a Williams 2016-os autóján

Rob Smedley, a csapat teljesítményért felelős mérnöke elmondta, hogy 2016-os F1-es autójuk sokban fog különbözni attól, amit az idei évad végén Valtteri Bottas és Felipe Massa használt.

A brit mérnök éppen a minap világított rá csapata szezonvégi gyengélkedésére, mondván, feláldozták a 2015-ös szezon utolsó részét, hogy minél hamarabb el tudják kezdeni az FW38-as munkálatait. A csapat zsinórban harmadszor végzett a harmadik helyen a konstruktőrök között, de végre ki szeretnének törni az „örök harmadik” pozícióból, hogy jövőre már a Mercedest és a Ferrarit is meg tudják szorongatni.



„A szélcsatornában lévő 2016-os autónk teljesen eltér az idei év végén használttól, így aerodinamikai szempontból nem tudtunk sok mindent kipróbálni idén” - mondta Smedley. „A kutatás-fejlesztési munkálatok többi gyümölcsét, és az autó mechanikai kialakítását viszont igen - szükség is volt erre, hogy megnézzük, javulnak-e a köridők. De a javulás legnagyobb része a grove-i szélcsatornában fog végbemenni.”

Bár azt elismerik a csapatnál, hogy biztatóak a szélcsatornából érkező információk, Smedley szerint amíg a pályán nem bizonyulnak gyorsabbnak, addig nincs értelme a hasonló fejtegetéseknek. „Ez relatív, hiszen hatalmasat léphetünk előre, miközben a Ferrari és a Red Bull még nagyobbra lesz képes. Ebben a pillanatban minden szép, amit látunk. Próbálgatjuk elérni a kitűzött célokat, és nem csak a legfőbb számadatokkal törődünk, hanem az aerodinamikai fejlesztés kulcsfontosságú területeivel is. Ezzel a folyamattal vissza fogunk kerülni az élre, és jelenleg igencsak elégedettek vagyunk az elért eredményekkel.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: