DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

"A független motor csak időpocsékolás"

Monisha Kaltenborn, a Sauber F1-es csapatfőnöke bár elismeri az öltet létjogosultságát, szerinte logikusabban át kellett volna gondolni, mielőtt az FIA közzétette volna a felhívást.

A hinwili gárda vezetője a minap az Auto Motor und Sportnak kritizálta a kétféle motort engedélyező szabályozást, aláhúzva, hogy ezzel a lépéssel a szponzorok számára sem lesz túl kecsegtető a sportág. A felhívás azonban megtörtént, és már három gyártó is jelezte belépéséi szándékát - a többi érdeklődő november 30-ig nyújthatja be csatlakozási hajlandóságát.



Kaltenborn szerint a Forma-1 irányítói anélkül vágtak bele ebbe a tervbe, hogy teljesen átgondolták volna, és megkérdőjelezi azt is, hogy a teljesítménykiegyenlítés egyáltalán végbemehet-e a két különböző specifikációjú erőforrás között. „Logikusan gondolkozva azt kell mondjam, hogy akarom az olcsóbb motorokat” - mondta Kaltenborn az Autosportnak.

„Valami olyasmit kell tenni, aminek értelme is van. Ezt nem vitattuk meg, amely később még megbosszulhatja magát. Sokkal jobb lett volna érett módon megtárgyalni, mert nem látom, hogyan tudunk itt egyenlőséget kialakítani. Ha van erre egy mód, amit még nem ismerünk, kérem, mondják el. Nem szabad elhamarkodottan beszélni erről, és időpazarlásnak tartom, mert egyelőre nincs elég információnk annak megállapítására, hogy hogyan fogják ezt végrehajtani.”

„Ha komoly az ügy, több információt szeretnék kérni a jobb megértéshez. Ha nem az, akkor jobb lenne leülni, és a jelenlegi motorok árairól beszélgetni” - tette hozzá a csapatfőnök. Az FIA azután dobta be a kalapba a független motorok ötletét, miután a Ferrari megvétózta az ügyfeleknek szállított motorok 12 millió euróra csökkentett vételárát.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: