DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Szám szerint - Hiú remények

Vannak versenyzők, akik több kört is töltöttek már a futamok élén, de nyerni sohasem tudtak. Egyeseknek komoly esélyük volt, mások eltérő taktika miatt kerültek az első helyre, de mindegyiküket összeköti valami.

Chris Amon neve gyakran felmerül a balszerencsés esetek felemlegetésekor. A jelenleg 72 éves új-zélandi összesen 183 körön át diktálta a tempót, amelyből talán három verseny távja is kitellett volna, de kettő egészen biztosan. Mégsem tudott soha győzni, 5 pole-pozíciója ellenére. Két francia követi a sorban, Jean Behra és Jean-Pierre Jarier.

Utóbbi egészen hosszú, 12 szezonos F1-es karriert futott be, nyolc csapat kenyerét ette. Igazán ütőképes kocsija akkor volt, amikor 1978-ban Ronnie Peterson halála után őt ültették be a világverő Lotusba – mégsem állt mellé a szerencse.

 Dppi_00001278_067



A ma is aktívak közül Hülkenberg és Grosjean is szépen szaporította az élen ledarált körök számát, ezekből néhány az eltérő taktikákból származott, afféle utolsónak pályán maradt jogán történt vezetés öröklés volt. De volt kivétel is, Nico Hülkenberg 2012-ben Brazíliában futott szenzációsan, amire mindannyian emlékszünk (azt a pályát különösen „érzi”, gondoljunk csak az ott, 2010-ben elért williamses pole-pozíciójára).

Bruno Giacomelli egyetlen domináns futama 1980-ban Watkis Glen-en volt. Az Alfa Romeo olasz „Pandája” teljesen váratlanul szerzett első rajthelyet, de sajnálatos módon az élről kellett kiállnia 31 diktált kör után. Ilyen csodára sajnos manapság alig van esély.

Talán meglepetést okoz kijelenti, hogy találni olyan statisztikai szempontot is, amiben Nick Heidfeld áll az élen. Márpedig a mönchengladbachi versenyző összesen 25 kört vezetett életében, méghozzá nyolc futamot, a mindmáig nyeretlenek közül ez a legnagyobb számérték.

Cristiano da Matta, a Toyota pilótája azért (is) került 17 kör idejére az élre, mert 2003-ban egy fanatikus ember berohant a brit pályára futam közben, amivel meglehetősen nagy káoszt okozott.

Az érdekességek között említsük meg Mika Salót, aki 1999-ben Michael Schumacher helyetteseként kétszer 1 kört vezetett, egyiket akkor, amikor a hockenheimi pozícióját (és a győzelmi helyzetét) átadta Eddie Irvine számára. Később abban az évben Monzában is élre került átmenetileg. Számára ennyi statisztikai bejegyzést hozott a legjobb éve.

Dppi_00002969_443 

 

 

Vezetett

körök

Vezetett

futamok

Chris AMON

183

7

Jean BEHRA

107

7

Jean-Pierre JARIER

79

3

Ivan CAPELLI

46

2

Nico HÜLKENBERG

43

3

Romain GROSJEAN

40

7

Carlos MENDITEGUY

39

1

Jackie OLIVER

36

3

Andrea De CESARIS

32

2

Bruno GIACOMELLI

31

1

Nick HEIDFELD

25

8

Sergio PEREZ

23

4

Eugenio CASTELLOTTI

21

3

Karl KLING

18

3

Cristiano da MATTA

17

1

Derek WARWICK

16

2

Harry SCHELL

15

3

Hans Joachim STUCK

14

1

Masten GREGORY

13

2

John LOVE

13

1

Timo GLOCK

13

2

Nelsinho PIQUET

13

2

Adrian SUTIL

11

1

Rolf STOMMELEN

8

1

Mike PARKES

7

1

Markus WINKELHOCK

6

1

Raymond SOMMER

5

1

Stuart LEWIS-EVANS

5

1

Mike HAILWOOD

5

1

Valtteri BOTTAS

5

3

Roberto MIERES

4

1

Trevor TAYLOR

4

1

Paul Di RESTA

4

2

Olivier GENDEBIEN

3

1

Willy MAIRESSE

3

1

Johnny SERVOZ-GAVIN

3

1

Stefan JOHANSSON

3

2

Sébastien BOURDAIS

3

1

Luigi VILLORESI

2

1

Piers COURAGE

2

1

Tom PRYCE

2

1

Mika SALO

2

2

Takuma SATO

2

1

Esteban GUTIERREZ

2

1

Felice BONETTO

1

1

Pierluigi MARTINI

1

1

Antonio PIZZONIA

1

1

Sébastien BUEMI

1

1

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: