DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

Nem változtat a motor dizájnján a Honda

Van, aki úgy véli, hogy a Honda-motor kis mérete – ezzel igazodtak a keskeny McLarenhez – szerepet játszhat az F1-ben mutatott teljesítményben. A japánok azonban nem terveznek változtatni az elrendezésen.

A szezont megelőzően sok szó esett a Honda motorjának különleges elrendezéséről: mivel a McLaren MP4-30 hátulja kifejezetten keskeny, a csapattal együttműködve erőforrást is kompaktra tervezték, hogy elférjen a rendelkezésére álló helyen. Azóta a műszaki részletekre irányuló kérdések háttérbe kerültek a japán márka és a csapat szenvedése miatt. Most ismét szóba jött, hogy a sikertelenség hatására az erőforrás elrendezésén változtatnak.



„Az idei és következő év tekintetében már belekezdtünk egy tervbe arról, hogyan javítsunk az erőforráson a jelenlegi elrendezést alapul véve” – mondta az F1i.com-nak a Formula-1-es projekt vezetője, Yasuhisa Arai, cáfolva a motor újratervezését illető találgatást. „A végső tervünk a télen érkezhet meg, de már rajta vagyunk.”

„Az alapokat meg fogjuk tartani, hiszen ezzel az elrendezéssel indultunk a nulláról, amióta a McLarennel vagyunk. Úgy vélem, van benne lehetőség, ezért ragaszkodunk hozzá. Biztosak vagyunk, hogy több potenciált tudunk felszabadítani” – magyarázta Arai, aki azt is hozzátette, a motorfejlesztésre felhasználható hátramaradt zsetonokat be fogják vetni az utolsó versenyek valamelyikén. „Nincs fix terv arról, hogy mikor, de tervezzük, hogy felhasználjuk őket” – mondta.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: