DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Nem megy a bokszkiállás a Williamsnek

Ahogy a pályán visszatértek erős formájukhoz, úgy a bokszban egyre nagyobb a tanácstalanság a Williamsnél - a csapat hagyományosan a kerékcseréknél veszíti a legtöbbet az F1-es riválisokkal szemben.

És itt nem csak a kiállások időzítéséről és az elévágások kihasználásáról van szó, ugyanis s grove-iaknak már több mint két éve okoz fejfájást a bokszkiállások folyamatának zavartalan elvégzése. Gyakran néhány tizedet vagy akár egy-két másodpercet is veszítenek itt fő riválisaikkal szemben, ami nem egyszer értékes pozícióikba került a pályára való visszatéréskor.

A gondok még valamikor 2013 őszén kezdődtek, amikor a Williams kétszer is súlyos pénzbüntetést kapott, miután előbb Suzukában, majd Indiában is egy rosszul rögzített kerékkel indították útjára egyik autójukat. A csapatnál ezt követően kénytelenek voltak változtatni a kiállások lebonyolításán, ami 2014 elején elismerten időveszteséggel járt számukra, de a jelek szerint a problémák mostanra sem szűntek meg, és olykor hajlamos eluralkodni a zűrzavar a grove-iak garázsa előtt, amikor Valtteri Bottas vagy Felipe Massa megérkezik a szerelők elé. Spában egy újabb szokatlan hibát láthattunk, amikor a finn autójára három lágy és egy közepes keverékű gumi került fel.

Dppi_00115011_248



A csapat teljesítményért felelős igazgatója, Rob Smedley kiemelt feladatának tekinti, hogy változtasson ezen a negatív tendencián.

„Japánban különféle okokból voltak lassúak a kiállásaink, és ez mindenképp szerepet játszott abban, hogy Kimi [Raikkönen] Valtteri elé ugorhasson. Csalódást keltő, hiszen bizonyára csak nem reagáltunk elég gyorsan az utolsó szett gumival, így nem tudtuk őt magunk mögött tartani” - ismerte el Smedley.

„Ráncba kell szednünk magunkat ezen a téren, muszáj javulnunk, hiszen ez a probléma nem múlik el csak úgy magától. Egy bizonyos gond pedig rendszeresen felüti a fejét, miszerint a kerékagyakat nehézkesen vesszük le. De Japánban más nehézségek is az utunkba gördültek. Ezek miatt minden verseny után egy igazi feladatcunami zúdul ránk, ezúttal pedig ez a cunami még a korábbiaknál is nagyobb valamelyest.”

Ami a bajnoki tabellát illeti, a Williams légüres térben áll a harmadik helyen, hiszen a Ferrari előttük, a Red Bull pedig mögöttük áll tisztes távolságban. A csapat mégis inkább hátrafelé tekint, és az energiaitalosokkal szembeni 69 egységnyi előnyét igyekszik megőrizni a hátralévő öt futamon.

„Egy ilyen versenyen egyértelműen az volt az elsődleges célunk, hogy több pontot szerezzünk náluk, így elégedett voltam azzal, hogy 10 ponttal növeltük az előnyünket” - beszélt Smedley a Japán Nagydíjról, amelyen Massa korai defektje miatt csak Bottas tudott a legjobb tízben végezni. „Pozitív végkimenetel volt, de nem eléggé pozitív, hiszen ők egyetlen pontot sem szereztek, így egy ilyen versenyen talán 18-20 egységgel is felül kellett volna múlnunk őket.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: