DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 18. csütörtök
F1

Webber: Kinek nincs itt helye? Például Maldonadónak

A Red Bull egykori versenyzője arról beszélt, az F1 élmezőnye erős, de a középmezőny színvonala gyötrelmes, számos oda nem való versenyzővel. Mikor rákérdeztek, mondott egy nevet is.

Mark Webber közelmúltban adott nyilatkozatairól tegnap számoltunk be: ezekben kifejtette, a Formula-1 autói nem elég izgalmasak és gyorsak, emellett pedig a mezőny összetétele is hagy maga után kívánnivalót. A BBC rádiónak arról beszélt, a rajtrács sűrűje gyengébb, mint bármikor, nagyon sok a fizetős versenyző. Webber a Sky Sportsnak is nyilatkozott, akiknek a nem királykategóriába való versenyzők egyikét nevezte meg.



„Ne értsenek félre, mindig is voltak anyagilag támogatott versenyzők az F1 rajtrácsán, de 2002-ben, amikor elkezdtem, vagy 2010-ben, vagy akár a 90-es évek közepén, nagyobb volt a középmezőny mélysége, egyszerűen azért, mert a fiúk csakis eredmények alapján kerültek be, nem azért, mert egy kormányzat áll mögöttük.”

A kormányzat említésére a riporter máris rákérdezett, Pastor Maldonadóra gondol-e, aki mögött a venezuelai állami olajvállalat, a PDVSA áll. „Igen, ő ilyen, de még vannak mások is páran. Stílusosabban, profibban és céltudatosabban kellene kezelniük a sportot, nem csupán úgy hozzáállni, hogy ott leszek a következő versenyeken, és megyek egyet.”

„Pastor egy példa volt, de vannak még páran, akiknek nincs a mezőnyben a helyük. Éhségre lenne szükség. A legjobbakat akarjuk látni, akik elszántak, fókuszáltak, profik, éhesek, és az egész sokat jelent számukra” – magyarázta az ausztrál, mit hiányol a rajtrács sok tagjából.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: