DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Vettel szerint biztos a Mercedes-pole

Sebastian Vettel mindent megtesz azért, hogy a Ferrari szurkolói előtt minél jobb rajthelyet szerezzen, de ha nem sikerül, akkor sem történik tragédia, a német ugyanis bízik az autó versenytempójában.

Vettel mindkét szabadedzésen a Mercedesek mögött, a harmadik helyen ért célba, azonban a Ferrari lemaradása egyelőre nagy az éllovasokhoz képest. A német versenyző elmondta, annak ellenére, hogy jelenleg nem ők a favoritok teljesítmény szempontjából, fantasztikus érzés látni, hogy mennyien drukkolnak most neki Olaszországban. „Még csak péntek van, de természetesen nagyon jó látni és igazán remek érzés, ahogy az emberek szurkolnak a lelátókon. Sokat dolgoztunk az autón, de holnapig még javulhatunk – és kell is. Van néhány dolog, amin még fejleszthetünk. Összességében jó napunk volt, elégedett vagyok.”

 

 Sebastian Vettel



A Mercedes tempója továbbra is kiemelkedik a mezőnyből, így a négyszeres világbajnok sem vár csodát a hétvégén – ennek ellenére mindent megtesznek majd, hogy a szurkolókat boldoggá tegyék. „Nagyon gyorsak, és még ha nehéz is megmondani, hogy mások mit csinálnak pénteken és mennyire erősek, azt láthattuk, hogy mennyire versenyképesek az ezüstnyilak. Meglepetés lenne, ha nem ők lennének az első sorban holnap – de mi szeretjük a meglepetéseket, és természetesen mindent meg is teszünk, hogy változtassunk a helyzeten.

A csapat a hétvégét megelőzően sem volt túl optimista a kilátásokat illetően, a csapatfőnök elmondta, nem szeretnék becsapni a szurkolókat, hiszen nem várnak túl jó eredményeket hazai nagydíjukon. Vettel ennek ellenére bizakodó, és elmondta, akkor sem esik kétségbe, ha a holnapi nap esetleg nem úgy alakul számára, ahogy azt szeretné: „Természetesen mindig fontos a jó időmérő, de ez egyike a jobb pályáknak előzések tekintetében. Magától értetődő, hogy minél előbbre próbáljuk majd kvalifikálni magunkat, hogy vasárnap ne kelljen olyan sok autót megelőznünk, de holnapig még előrelépéseket kell tennünk.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: