DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

Meglepő név a Haas pilótalistáján

Sokan talán azt hitték, hogy soha többé nem fog felmerülni a neve F1-es versenyzőként, ám most ő maga ismerte el, hogy rajta van a Haas 10-es listáján. A konkurenseit látva azonban reálisan tekinti a helyzetet.

Max Chiltonról van szó, aki az elmúlt két évben tagja volt a Formula-1-es mezőnynek, ám a sor végén tanyázó Marussiával aligha tudott kitűnni, és leginkább talán a kiesés nélkül teljesített 2013-as szezonja miatt fog hosszabb ideig megmaradni a köztudatban. A még mindig csak 24 éves brit idén sem tétlenkedik - az IndyLights sorozatban versenyez, ahol már egy futamgyőzelmet is szerzett, emellett pedig a Nissan nehézkesen induló Le Mans-i programjának is tagja. Ezen kívül azonban még egy valamit csinál: megpróbál visszakerülni az F1-be, amihez a jövőre érkező új csapatot, a Haast szemelte ki magának.

Dppi_02115007_464



„Kétségtelen, hogy betettem a lábam az ajtajukon és lefolytattunk néhány beszélgetést. Ha jól tudom, pár hete tettek egy olyan nyilatkozatot, miszerint 10 versenyzővel tárgyalnak. Nos, biztosan én vagyok az egyik közülük” - fedte fel a SkySportsnak nyilatkozva Chilton, akiben viszont már él valamilyen kép arról, hogy hogyan is festhet majd az amerikai istálló első pilótapárosa.

„Szeretném megkapni a lehetőséget, bár erős a gyanúm, hogy az egyik ülésbe egy fiatal Ferrari-pilótát fognak választani, mivel a Ferrarinak nagy szerepe van ebben a projektben. Az ő motorjukat és az ő szélcsatornájukat is használják.”

„Aztán olyat is lehet hallani, hogy egy tapasztalt versenyzőt akarnak. Szeretném azt hinni, hogy én is tapasztalt vagyok, de ha egy tényleg nagy rutinnal rendelkező pilótát keresnek, akkor belőlük csak nagyon kevés létezik. Szerintem Hülkenbergre esik majd a választásuk, hiszen azt nem hiszem, hogy Jenson [Button] hozzájuk menne, más tapasztalt pilóta pedig nem lesz elérhető jövőre. Szóval szeretném azt gondolni, hogy nekem is van esélyem, de valószínűleg nem fog megtörténni” - nyugtázta a helyzetet Chilton.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: