Max Verstappennel ellentétben Lewis Hamilton nagyon is élvezi az új autókkal való versenyzést: erről a Charles Leclerc-rel vívott kínai csörtéje után beszélt – ahogy arról is, hogy már nem érzi annyira lehetetlen távolságban az első győzelmét a Ferrarival.
Hamilton először állhatott fel vasárnapi nagydíjon dobogóra a vörösökkel Sanghajban, miután parádés adok-kapok csatát vívott csapattársával a futam közepén. A látványos küzdelem kapcsán pedig a hétszeres világbajnok teljesen más álláspontra helyezkedett az új autókkal kapcsolatban, mint a szabályokat a minap ismét földbe döngölő Verstappen:

„Igen, könnyebb követni az autókat, sokkal jobb a helyzet az előző évekhez képest. Közel tudsz kerülni. Nincs rossz felkavart levegő, ahol sok leszorítóerőt veszítenél. Úgy gondolom, ez a legjobb versenyzés, amit valaha tapasztaltam a Formula-1-ben!” – jelentette ki Hamilton az FIA dobogós sajtótájékoztatóján.
„Nyilván ezek a srácok [a Mercedesek – a szerk.] őrült tempóban száguldanak el mellettünk, de az, hogy ennyire közel tudunk lenni… Nagyszerű, hogy jelenleg remek a startunk és remélhetőleg ez egész évben így is marad. Tekintve, hogy más opciót választottak, hol legyen több motorerejük, ki kell találnunk, hogyan javítsunk az egyenesbeli sebességünkön.”
„De remélhetőleg izgalmas futam volt ez számotorokra, mert az autóban fantasztikus volt. Olyan érzés volt, mint a gokartozás: oda-vissza, oda-vissza, és tényleg nagyon jól tudtad pozícionálni az autót. És bár olykor nagyon vékony papír sem fért volna közénk, nem értünk össze – szerintem ez a remek pilótáknak és a tiszteletnek köszönhető.”
Érik az első ferraris győzelem?

Az első pódium után az a kérdés is felmerült, hogy célba veszi-e az első győzelmet is a Ferrarival. Hamilton szerint ehhez ugyan nagyot kellene még előrelépniük, hiszen pillanatnyilag túl erős a Mercedes, de szerinte sokkal beláthatóbb távolságban van az első hely számára, mint a küszködős 2025-ös idény során:
„Határozottan úgy érzem, hogy azt mondhatom, hogy jobban a látókörömben van, mint korábban. Tavaly nem is lehetett volna távolabb. De szerintem látható, hogy ezek a srácok az időmérőn és a futamon is szerintem négy-öt tizedmásodperces előnyben vannak hozzánk képest.”
„Ezt óriási lépés lenne ledolgozni, mind leszorítóerőben, hatékonyságban és motorerőben. Ez egy komoly fejlesztés lenne, ezért hajtunk. De tényleg hiszek mindenkinek Maranellóban, hogy nem lehetetlen ezt ledolgozni. Úgyhogy igen, hajrá, Ferrari, csak tovább kell hajtanunk.”