DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. május 12. vasárnap
F1

Ecclestone: Az új rajtprocedúra egy lépés a helyes irányba

A mostani, belgiumi hétvégétől kezdődően új szabályok lesznek érvényesek a rajtokra. Az F1 nagyura, Bernie Ecclestone üdvözítőnek tartja a változtatást, amely a sport megítélésre is jó hatással lehet.

Amint arról már többször is beszámoltunk, az előttünk álló Belga Nagydíjtól kezdődően újfajta szabályok lesznek érvényesek a Formula-1-es rajtokra, amelyek elsősorban azt hivatottak elérni, hogy nagyobb legyen a pilóták szerepe a piros lámpák kialvásánál. Toto Wolff, a Mercedes vezetője szerint ezzel „egy apró lépést tettek hátra a technológia terén a szórakoztatás érdekében”, ám nem mindenki ért egyet a szezon közbeni változtatással: példának okáért a címvédő Lewis Hamilton is úgy véli, hogy rossz következményekkel járhat az újítás.

Hungaroring rajt



Most megszólalt a száguldó cirkusz első embere, Bernie Ecclestone is, akiről köztudott, hogy nem igazán szívleli a Formula-1 jelenlegi reguláit, így nem meglepő módon örömmel fogadta a rajtokra vonatkozó módosítást:

„A mérnökök hibája, hogy jelenleg a Formula-1-et olyan sorozatként tartják számon, ahol gyakorlatilag betanított majmokat is beültethetnél a távolról vezérelt autókba. Az új rajtprocedúra az első lépés visszafelé, a helyes irányba” – idézi Ecclestone véleményét a thisisf1.com szakoldal. Három nap múlva, a spái futam startjánál kiderül, hogy valóban beválik-e az újítás, vagy éppenséggel átesve a ló túloldalára túlságosan is kiszámíthatatlan rajtot látunk majd.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: