DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

„A tökéletesség tette tönkre a Formula-1-et”

Érdekes megvilágításba helyezte az F1 problémáit egy korábbi versenyző, Gil de Ferran, aki a királykategóriában a BAR-Honda sportigazgatójaként volt jelen. Szerinte egyszerűen a túl sok pénz lett minden jónak az elrontója.

oYCLnmx



A CART-bajnok és Indy500-győztes de Ferran egy évtizeddel ezelőtt volt részese a Formula-1 körforgásának, és meglátása szerint a dolgok már akkor sem a helyes irányban haladtak. A sportban ugyanis minden téren a tökéletességre törekedtek, és pontosan ez az, ami jelenleg gátat szab az izgalmaknak.

„A Formula-1 mindig is az autóversenyzés csúcsa marad, azonban mára túlságosan tökéletessé vált” - mondta a brazil az Auto Motor und Sportnak. „Hiányzik belőle az emberi tényező, és a saját sikerének áldozata lett. Az elmúlt két évtizedben hatalmas befektetések történtek a sportban, és ennek köszönhetően minden szinte kifogástalanná fejlődött. A cél az volt, hogy minden hibát száműzzönek.”

„Most azon gondolkodok, maradt-e még valami a sportban, ami rossz? Még ha a mezőny hátulján álló autókat nézem is, azt kell mondanom, hogy azok is elképesztően jónak tűnnek.”

Dppi_00115009_511

De Ferran szerint az F1 a ’80-as és ’90-es évek alatt volt a legjobb, amikor az autók még „szörnyetegként” viselkedtek a pályán, és sohasem lehetett kiszámítani egy verseny végkimenetelét.

„Ha bármilyen lépést tennének abba az irányba, az jót tenne” - mutatott rá. „Már az én időmben is mindannyian egy tökéletes versenyről álmodtunk: jó rajtot venni a pole-ból, hibák nélkül vezetni, vigyázni a gumikra, lekörözni a mezőnyt és megnyerni a versenyt. Sajnos a nézők nem éppen erre kíváncsiak. A dolgok pedig akkor válnak veszélyessé, ha valakinek minden eszköz rendelkezésére áll ahhoz, hogy megtervezze magának a tökéletes versenyt. Ez történik a Formula-1-ben, és ezt az átkot a pénz hozta a sportra.”

A brazil még hozzátette, hogy az F1-nek a változtatásokkal is óvatosnak kell lennie, és a jövőbeli irányvonalat továbbra is a döntéshozóknak kell meghatározniuk, nem túl nagy hangsúlyt fektetve a rajongói közvélemény-kutatások eredményeire. Egyébként pedig szerinte a sportnak koránt sincsenek akkora gondjai, mint azt sokan állítják. „Amikor a problémákról beszélünk, minden relatív. Az F1-es hétvége péntek reggelén Silverstone-ba igyekeztem, és dugóba kerültem. Szóval azok a bizonyos problémák mégsem lehetnek olyan hatalmasak” - mondta. 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: