DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 20. péntek
Egyéb

Ciao Jules! - Megjelent a legfrissebb AFM

Már kapható Magyarország motorsport magazinjának legfrissebb száma, amely emléket állít a 25 évesen elhunyt Jules Bianchinak, kinek személyében egy nagy tehetséggel lett szegényebb az autósport világa.

A lehető legszomorúbb hír rázta meg a motorsport nagy családját július 18-án hajnalban: előző este a nizzai egyetemi kórházban elhunyt Jules Bianchi, aki kilenc és fél hónapig küzdött az életben maradásért tavaly októberi, suzukai balesetét követően. A fiatal francia lett 21 év és Ayrton Senna után az első versenyző, aki F1-es futamon történt szerencsétlenség következtében veszítette életét, de ennél jóval több miatt fog örökre megmaradni az emberek emlékezetében. Bianchit joggal tartotta a közvélemény az elkövetkező évek egyik meghatározó alakjának, a Ferrarival való kapcsolata pedig szinte biztosan ülést jelentett volna számára a maranellóiaknál. Az Autósport és Formula Magazin megemlékezik a sport elvesztett tehetségéről.

Azt gondoltuk, hogy a tavalyi Mercedesnél dominánsabb járgány már nem létezik? Akkor nézzük csak meg az ideit! A címvédő csapat képes volt még feljebb tenni a lécet, szinte teljesen kiküszöbölni a technikai hibákat, miközben a tempót is a többiekhez hasonló mértékben tudták javítani, mindez pedig kilenc kettős dobogóban mutatkozott meg az év első kilenc versenyén. Az AFM körüljárja, hogy milyen átalakulások zajlottak le a két szezon között, amelyek eredményeként Lewis Hamilton a valaha volt legjobb autójának tartja a W06-ost.

Formula_WEB cimlap



Napjainkban már lehetetlen teljesen átlátni egy F1-es hétvége alakulását, ha a néző nincs tisztában a versenyzőkre és csapatokra kiszabható büntetésekkel, és azok hatásaival. A lap technikai rovatában ezúttal ennek hátterébe enged betekintést a Williams műszaki vezetője, Pat Symonds. Melyek a leggyakoribb szabálysértések? Hogyan leplezik le a versenybírók egy baleset okozóját? És meggazdagszik-e az FIA a csapatokra kirótt pénzbírságokból?

A 30. Magyar Nagydíj kapcsán rengeteg szó esett a pálya múltjáról és a korábbi versenyekről, ám arról még mindig keveset tudni, hogy hogyan zajlott a Hungaroring felépítése, mi történt az előkészületek során az 1980-as évek közepén? A magazin ennek apropóján ült össze az F1-es hétvégén Papp Istvánnal, akinek oroszlánrésze van abban, hogy a pálya elkészült. A tervező egyebek mellett elárulta, hogy mennyire tarthatták magukat a szabványokhoz, és lerántotta a leplet arról a legendáról is, hogy mekkora szerepe volt Bernie Ecclestone-nak a vonalvezetés kialakításában.  

Egy az egész világot bejáró formaautós sorozatban már nyár elején bajnokot avattak, a Formula-E első szezonjának rendhagyó naptára ugyanis szeptembertől júniusig zajlott. Kijelenthető, hogy az újszerű, elektromos sorozat azonnal felülmúlta saját és a közönség elvárásait: végig szoros csatákat és az utolsó méterekig tartó bajnoki küzdelmet szállított az ismert versenyzőkből és csapatokból felálló, minőségi mezőny. De vajon miért működik az FE-ben az, amit az F1-ben a bajok okozójának tartanak, és tanulhat-e valamit a királykategória a csendben berobbanó kistestvértől?

 

További témák a lapból:

- Brit és Magyar Nagydíj versenyriport

- Jenson Button Budapesten kampányolt

- Igazságosabbá tették a licenszrendszert

- Dávid Sándor különvélemény rovata

- Elkészült a magyar Formula-1-es szimulátor

- Behálózva - Kommunikáció a Hungaroringen

- Kiss Norbert utcahossznyi előnye féltávnál

- A legjobb nő: Bús Edina sikere

- MotoGP: Marquez tavalyi formájára váltott

- Lengyel Rali: Francia siker, észt remeklés

- Ötből négy: Herczig visszatért az élre

- Toyota-diadal a győri Euro-Tools Kupán

- A világ legirigyeltebb járművei Dubajban

- Egy lány és egy autó: Alexandra és az elektromos gokart

 

A legfrissebb AFM a MotoGP, a rali-vb és a többi népszerű hazai és nemzetközi autósport-széria híreivel és háttéranyagaival megvásárolható az újságosoknál vagy előfizethető a formula.hu weboldalán.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: