DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. január 17. szombat
Egyéb

Versenyt halaszthatnak Verstappen miatt a Nordschleifén?

Sajtóhírek szerint a Mercedes legfelső vezetése nyújtott be kérelmet annak érdekében, hogy a négyszeres F1-es világbajnok már idén részt tudjon venni a nürburgringi 24 óráson.

Zajlanak a háttérben az előkészületek arra, hogy Max Verstappen már idén rajthoz tudjon állni a nürburgringi 24 órás versenyen: a Motorsport-Total.com információi alapján a GT-projektjében együttműködő Mercedes legfelső vezetése kérvényezte azt, hogy módosítsák a helyi hosszútávú sorozat egyik futamának időpontját.

Verstappenről régóta köztudott, hogy rajong a GT-autókért és az autóversenyzés több kategóriájáért is a Formula-1-en kívül. Tavaly azonban ez új szintet lépett, amikor ősszel két F1-es nagydíj között elindult a Nordschleifén rendezett NLS-futamok egyikén, hogy megszerezze a Zöld Pokolban való szerepléshez szükséges szuperlicenszet – amit sikeresen teljesített is, sőt versenyt is nyert a holland.

A négyszeres világbajnok már akkor arról beszélt, hogy a végső célja a legendás nürburgringi 24 óráson való részvétel lenne. Ennek azonban feltétele, hogy elinduljon az NLS valamelyik korábbi futamán vagy az egynapos egyik kvalifikációs versenyén.

verstappen-mercedes-nordschleife-1



A problémák pedig itt kezdődnek: bár a nürburgringi 24 órás május 16-17-i időpontja nem ütközik az F1-es versenynaptárral, az összes azt megelőző NLS-fordulóé viszont igen. A Motorsport-Total.com azonban úgy tudja, hogy a projektben érdekelt, a Verstappen.com Racinggel néhány hete szerződő Mercedes azonban minden követ megmozgat annak érdekében, hogy a 28 éves pilóta teljesíteni tudja a feltételt: állítólag Ola Kallenius nagyfőnök és Toto Wolff is azért lobbizik, hogy halasszák el a március 14-re kiírt első NLS-futamot.

A pletykák szerint ez már eldöntött tény, de a sorozat főnöke, Mike Jager szerint erről nincs szó: „Beadtak egy kérelmet egy esetleges halasztáshoz, de nincs ennél többről szó” – kommentálta a híreszteléseket. Állítólag egy héttel tolhatják el az NLS1-es versenyt, ekkor a Kínai és Japán Nagydíjak között rendezhetnék az évadnyitót.

Verstappen eltökéltségét jelzi, hogy beiktathat egy ilyen sportautóversenyt két távol-keleti F1-es nagydíj közé, a Red Bull rugalmasságát pedig az, hogy engedélyt is adnak neki a projektre. Ahogy azt is megtehette, hogy a csapat és a Ford csütörtöki bemutatója előtt még Portimaóban tesztelte a GT-s Mercedesüket.

A Motorsport-Total szerint egyébként Verstappen maga választaná ki a csapattársait is. A fő jelöltje Lucas Auer, aki tavaly épp csak lecsúszott a DTM bajnoki címéről a Mercedesszel, s akit egyébként a holland jól ismer még 2014-ből, amikor a Formula-3-as Európa-bajnoki mezőnyben egymás riválisaiként versenyeztek (Verstappen a harmadik, Auer a negyedik helyen zárt).

A másik fő esélyes Chris Lulham lehet, aki a szimulátorozás világából érkezett, s aki Verstappen társa volt az említett tavalyi nürburgringi győzelme alkalmával is. Jules Gounon és Daniel Juncadella is állítólag szerephez juthat – viszont a hírek szerint Maro Engel nem: hiába számít az egyik leggyorsabbnak a Nordschleifén, a pilótával némi szócsata alakult ki, amikor Verstappen első Nordschleife-szereplésekor arról írt a közösségi médiában, hogy szerinte kedvezőbb BoP-vel érte el az erős köridőit az F1-es.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: