DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. március 21. szombat
Egyéb

Egészségügyi okokból nem indul Rovanpera a Super Formulában

Maga a kétszeres ralivilágbajnok finn osztotta meg a hírt, miszerint az egészségi állapota nem teszi lehetővé egyelőre, hogy folytassa a formulaautós karrierjét.

Egészségügyi okokból felfüggeszti a formulaautós karrierjét Kalle Rovanpera – jelentette be az őt támogató Toyota és maga a versenyző szombat reggel.

Rovanpera tavaly döntött úgy, hogy két világbajnoki cím után elhagyja a rali világát és inkább a formulaautózásban folytatja – azzal a kimondott céllal, hogy akár a legmagasabb szintig eljusson ebben a szakágban is.

A kaland azonban nem indult zökkenőmentesen: szédülés miatt vissza kellett lépnie a Super Formula decemberi tesztjétől, s végül a japán szériára való felkészülésnek szánt Formula Regional Oceania Trophyban sem teljesítette az összes versenyt – igaz, több top 10-es helyezést és egy dobogót is jegyzett.

rovanpera2



Most azonban a még mindig csak 25 éves finn bejelentette, hogy nem tud részt venni a Super Formula idei kiírásában: „Nehéz hírt kell megosztanom. Visszalépek a következő versenyektől és a Super Formula idei szezonjában való szereplésemtől” – írta közösségi oldalán Rovanpera.

„Hosszabb ideje küzdök egészségügyi problémákkal, amelyek rosszabbodtak idén. Az egészségi állapotom nem teszi lehetővé, hogy biztonságosan folytassam. Most az a prioritás, hogy ezt megoldjam.”

„Az idei visszajelzések és a fejlődés azt mutatták, hogy van potenciál ebben a projektben. A pályaversenyzéssel töltött fejezetem nem zárult még le” – hangsúlyozta a versenyző

„Nagyon sajnálom mindazokat, akik remélték, hogy láthatnak a pályán. Várom, hogy a lehető leghamarabb lássam mindannyiótokat! Köszönöm Morizónak, a TGR-nek és a partnereiemnek a gondoskodást és azt, hogy mellettem álltak, én pedig keményen fogok dolgozni, hogy erősebben térhessek vissza. Köszönöm a megértéseteket és a folyamatos támogatásotokat.”

A Rovanpera által említett Morizo, azaz Akio Toyoda, a Toyota elnöke is kiadott egy közleményt, amelyben elárult egy további részletet a finn gondjairól: „A szenvedélye és a fejlődése ellenére a teste nem tudta tartani a lépést. Egy orvosi vizsgálat után arra a fájdalmas következtetésre jutottunk, hogy nem lenne helyes számára a versenyzés folytatása” – fogalmazott, hozzátéve szintén, hogy ezzel nem ért véget a pilóta együléses versenyzői karrierje.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: