DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Hamilton és a Ferrari a legnépszerűbb

Egy hatalmas, több mint 35 ezer résztvevős közvélemény-kutatás keretében választották meg többek közt a legnépszerűbb F1-es pilótát és a legnépszerűbb istállót. Vettel csak 5., a Mercedes csak 4. lett.

Több mint 35 ezer rajongó töltötte ki az Autosport, az F1 Racing és a Motorsport News közös közvélemény-kutatását, melyben többek közt arra a magától értetődő kérdésre voltak kíváncsiak az említett lapok munkatársai, hogy melyik versenyző és melyik csapat a legnépszerűbb a Formula-1-ben.

A legnépszerűbb pilótákat illetően a szavazatok mintegy háromnegyede öt versenyző, a mezőny öt világbajnoka közt oszlott el. A 19,9 százalékot kapó Lewis Hamiltont választották a legnépszerűbbnek, majd utána következett alig lemaradva 18,3-mal Kimi Raikkönen. A McLaren-Honda párosa, Button és Alonso holtversenyben lett a harmadik 12,9 százalékkal, s rajtuk kívül Vettel jutott még 10 százalékig.

hamilton_silv_esogumi



A világbajnokokat a tavalyi év két nagy felfedezettje, Ricciardo és Bottas követi a listán, majd jön Felipe Massa és Nico Rosberg, s a „mezőny” első felébe rajtuk kívül Max Verstappen fért még be. A lista alján, talán nem oly meglepő módon, a többi újonc végzett, valamint Pastor Maldonado, aki csak a két manorosnál bizonyult népszerűbbnek.

A teljes sorrend:

1 Lewis Hamilton
2 Kimi Raikkönen
3 Fernando Alonso
= Jenson Button
5 Sebastian Vettel
Nincs kedvence
7 Daniel Ricciardo
8 Valtteri Bottas
9 Felipe Massa
10 Nico Rosberg
11 Max Verstappen
12 Nico Hülkenberg
13 Romain Grosjean
14 Marcus Ericsson
15 Danyiil Kvjat
16 Sergio Perez
17 Felipe Nasr
18 Carlos Sainz Jr
19 Pastor Maldonado
20 Will Stevens
21 Roberto Merhi

A csapatokra érkező szavazatok majdnem fele két istálló, a Ferrari és a McLaren közt oszlott szét, előbbi 28,2 százalékkal lett a legnépszerűbb, míg utóbbi 21,2 százalékkal zárt a második helyen. A „nincs kedvencem” opciót közel 17 százalék választotta, az elmúlt másfél évet domináló Mercedest pedig még a Williams is megelőzte.

A teljes sorrend: 

1 Ferrari
2 McLaren
Nincs kedvence
4 Williams
5 Mercedes
6 Red Bull
7 Lotus
8 Force India
9 Sauber
10 Toro Rosso
11 Manor

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: