DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 18. szerda
F1

Rosberg és Hamilton csak egymásra figyeltek?

A 30. F1-es Magyar Nagydíjon, annak is főleg rajtjánál látottak alapján sokakban felmerülhetett a fenti, jogosnak tűnő kérdés, amit az Autosport munkatársa neki is szegezett Nico Rosbergnek.

Pontosan így hangzott a kérdés: „Kívülről úgy tűnt, hogy te és Lewis csak egymásra figyeltetek, és nem igazán foglalkoztatok azzal, hogy körülöttetek mi történik a pályán. Igaz ez?”



„Nem, és nem hinném, hogy a jövőre nézve fennáll ennek a veszélye” – vágta rá Nico, mielőtt hozzátette: „Mindig odafigyelünk a riválisainkra, de természetesen mindig a győzelemre törünk, ezért igen, a Magyar Nagydíj rajtjánál valóban arra koncentráltam, hogy Lewis előtt forduljak el az 1-es kanyarban” – hangzott a részleges beismerő vallomás. Miközben ugyanis ők a belső íven egymással voltak elfoglalva, a két Ferrari kívülről szépen körbeautózta őket…

Hogy nem kellene-e elkezdeniük aggódni amiatt, hogy Sebastian Vettel 42 pontra csökkentette hátrányát az összetettben? „Nem kell félnünk senkitől, mert nem vagyunk még közvetlen veszélyben, az autónk pedig továbbra is lenyűgöző” – felelte Rosberg, aki jelenleg 21 pont hátrányban követi csapattársát, Hamiltont, míg Vettelt ugyanennyivel előzi. 

Hogy mi a véleménye minderről Toto Wolffnak, a Mercedes csapatfőnökének? „Óvatosnak kell lennünk. Jelenleg 42 pont az előnyünk az egyéni vb-pontversenyben, de láthatjuk, milyen gyorsan megváltoznak a dolgok, ha van egy rossz napod, amikor az autóid nem szakítanak nagy pontokat. Bumm, máris hátraestél! De mi mindig is így, kicsit szkeptikusan álltunk hozzá a teljesítményünkhöz, és ahhoz, hogy hogyan állunk, a Hungaroringen pedig újabb megerősítést kaptunk arra nézve, hogy ez a helyes mentalitás” – hangzott egy a Nicóétól merőben eltérő vélemény a csapatfőnök részéről, akinek többek között az is a dolga, hogy a pilótái helyett is aggódjon. Jobb félni, mint megijedni… 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: