DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Stevens: Nem egy évre jöttem, nem utolsónak

A Manor F1-es pilótája egyre kevésbé élvezi, hogy csak csapattársával, Roberto Merhivel harcolhat. Önbizalomban nincs hiány, biztos benne, hogy képes lenne erős eredményekre.

A tavaly még Marussiaként futó Manor visszatérése a rajtrácsra a 2015-ös szezonkezdet sikertörténete volt, a csapatnak azonban azóta sok sikerben nincsen része: mivel tavalyi autóval versenyeznek, tesztelni pedig egyáltalán nem tudtak, esélyük sincsen, hogy a felkészültebb istállók közelébe érhessenek. Will Stevens eddig házon belül viszi a prímet, de nem egészen boldog amiatt, hogy legfeljebb csapattársával képes harcolni.

„Az egyetlen személy, aki ellen jelenleg versenyezni tudok, az Roberto (Merhi), ezért remek látni, hogy az emberek elismerik, jó munkát végzek. Nem egyetlen évre jöttem ide, és nem azért, hogy hátul körözzek” – idézi a crash.net a 23 éves pilótát. „Előbbre akarok lépni, és hiszek abban, hogy jó munkát végezhetek, itt vagy máshol. Mindig képes vagyok jó eredményekre, és örülök, hogy azt látom, ez végre kifizetődik.”



„Mindig is úgy éreztem, hogy amikor eljutok az F1-be, képes leszek a megfelelő teljesítményre” – folytatta magabiztosan a versenyző, akinek eddigi legjobb eredménye 15. hely Bahreinből. Az elmúlt két futamon időmérőn és versenyen is Roberto Merhi előtt végzett (Malajziában csak a spanyol tudott rajthoz állni), legutóbb 44 másodperccel. „Amiben erősnek érzem magam, az a helyzetek kezelése, és úgy érzem, ebben vagyok fölényben Robertóhoz képest. Biztos vagyok benne, hogy ő is bele fog jönni, ő egy jó versenyző, aki sikeres volt az F3-ban, és még a DTM-ben is vezetett, ezért elismerik őt.”

A következő versenyhelyszín, Barcelona könnyebb falat lesz az eddigi nagydíjaknál, ugyanis a pályát jól ismeri a World Series by Renault-ban töltött időszakából. „Jó lesz olyan pályán vezetni, amit már ismerek, mivel a távoli versenyeken az összes pályát meg kellett tanulnom. Meglehetősen jól is teljesítettem ott, ezért jó helyszín lehet arra, hogy megkezdjünk előre lépdelni” – zárt optimistán Stevens.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: