DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Vettel Mick Schumacherék patrónusa lesz

A négyszeres F1-es világbajnok is egy korábbi ADAC-sorozatban tette meg első szárnypróbálgatásait, ezért kiemelt figyelemmel követi a németországi F4-es sorozat eseményeit.

A gokartok világából kilépve Sebastian Vettel 2003-ban kezdte el formulaautós pályafutását hazája Formula BMW ADAC-sorozatában, ahol egy másodikként zárt szezon után 2004-ben elképesztő fölénnyel – 20 diadalból csak kettőt átengedve riválisának – hódította el a legfényesebb trófeát. Ezért a legkisebb együléses széria mindig is örök emlék maradt a heppenheimi szívében, és 2015-től kvázi ennek a szintnek fog megfelelni az ADAC F4-es sorozata.



„Tisztán emlékszek még a korai formaautós karrieremre, és sokat köszönhetek az ADAC-nak. Nagyszerű időszakot éltem meg itt, és nagyon fontos volt a fejlődésem szempontjából is. Ezért szolgál örömömre, hogy közreműködhetek az ADAC-kal, hogy nagyobb érdeklődést generáljunk az F4 iránt. Komoly érdeklődéssel fogom követni a sorozatot, ezek a srácok magas szinten versenyeznek, és biztos vagyok benne, hogy néhányat közülük a Forma-1-ben is látni fogunk majd” – idézte a négyszeres világbajnokot a TheCheckeredFlag.co.uk.

Az ADAC német autóklub szankcionálta bajnokságok komoly mérföldkövet jelentettek több jelenlegi F1-es pilóta, úgy, mint a két Nico, Rosberg és Hülkenberg, a régebbi versenyzők közül pedig Timo Glock vagy épp Ralf Schumacher karrierjében is. Az ADAC Sport elnöke, Hermann Tomczyk örömmel fogadta Vettelt a bajnokság támogatói között.

„Sebastiannal egy sikeres Forma-1-es versenyző támogatására tett szert a sorozat, akinek első kézből származó információi vannak az ADAC Sport pilótafejlesztési programjáról” – mondta az elnök. Ralf Schumacher egyébként folytatja 2012-ben kezdődött támogatását az ADAC Kart Mastersben, valamint tagja lesz az ADAC Sport Alapítvány tanácsadói testületének, ahol tehetséges ifjú versenyzők felkarolásában segít majd.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: