A német robbantotta ki a Kínai Nagydíj legnagyobb vitáját, amikor a futam után azzal vádolta meg csapattársát, hogy szándékosan lassított le előtte, megnehezítve ezzel az ő versenyét. A Mercedes végül nem osztotta Rosberg véleményét, de a 29 éves pilóta azt mondja, már túllépett a történteken, amin a Bahreini Nagydíj közelsége is segített.
„Kimondtam, amit éreztem, de mindez már a múlt. Aztán átbeszéltük, ami nagyon fontos volt, hiszen minden részletet megrágtunk, de immár tényleg vége. Nagyszerű érzés, hogy ilyen jó autóval érkezhetünk Bahreinbe. Most meg kell próbálnom megfordítani a helyzetet - persze már két versennyel ezelőtt is ezt mondtam, és mégsem sikerült, de Bahrein egy újabb lehetőség lesz” - magyarázta a Sky-nak adott interjúban.
Rosberg már 10., Hamilton pedig 9. szezonját tapossa F1-es versenyzőként, így abban a helyzetben vannak, amikor már rengeteg tapasztalattal rendelkeznek, mégsem tartoznak a pályafutásuk végén járók közé. Sokak szerint egy pilóta ebben a korban képes kihozni magából a legtöbbet.
„Mindenképpen jobb versenyző vagyok, mint tavaly voltam, de sajnos úgy tűnik, hogy Lewis is jobb lett, ami nem ideális helyzet” - mutatott rá Rosberg. „Nehéz megmondani, hogy melyikünk tart jelenleg pályafutása csúcsán, amikor jól tudjuk, hogy Lewis egy nagyszerű versenyző, a mezőny egyik legjobbja, aki remek kihívást jelent számomra. Éppen az ilyen kihívásokat szeretem a sportban, ahol 110 százalékot kell kipréselnem magamból.”