DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Hamilton és Rosberg figyeli a Ferrarit

Bár mindkét F1-es szabadedzést ők nyerték meg, a Mercedes párosa felhívta a figyelmet a Ferrari formájára. Hamilton a nap leggyorsabbja, ám munka tekintetében nagy a lemaradása.

A Malajziai Nagydíj első szabadedzése Nico Rosbergnek, a második Lewis Hamiltonnak jutott – a brit pilóta annak ellenére futotta meg a legjobb kört 373 ezred előnnyel, hogy az első gyakorlást lényegében teljesen elveszítette motorhiba miatt, a telemetria pedig a másodikon sem működött. Kimi Raikkönen a Ferrarival mindkét alkalommal második időt futott, délután be tudott férkőzni a két Ezüstnyíl közé.

„Újra úgy tűnik, hogy a Ferrari nagyon közel van, ezért egy szemünket rajtuk kell tartanunk” – nyilatkozott Nico Rosberg az edzés után. Úgy tűnik, ismét az olasz csapat képviselheti a második erőt.



Meglátását osztja Lewis Hamilton, a világbajnok azonban kiemelte, a W06-ban még sok tartalék rejlik. „A Ferrarik jók voltak, nagyon jók. Meglepő, milyen időket sikerült teljesíteniük.  Meglátjuk, hogy folytatódni fog-e a hétvégén. Tudom, hogy a köröm nem volt túl látványos. Azt hiszem, az egyensúllyal és beállításokkal kell még fejlődnöm, azokat ugyanis az utóbbi versenyről használtam. Biztos vagyok benne, hogy sikerülni fog” – mondta Hamilton, aki csupán 20 kört teljesített a nap folyamán.

„Először is, a fiúk csodálatos munkát végeztek az autó újraépítésével, a motor és sebességváltó visszahelyezésével. Hálás vagyok nekik” – tért ki a meghibásodásra. A csapatnak a két edzés között motorcsere nélkül sikerült kijavítania a problémát. „Különösen itt, ahol a forróság nagy, a gumikkal pedig nehéz, fontos volt, hogy néhány kört gyűjtsünk. Szerencsére sikerült, a végén egy hosszabb etap is összejött. Beállítások terén azonban nem változtattunk semmit, azt vezettem, amim volt, ez pedig messze van az ideálistól.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: