DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 16. kedd
F1

LOL - ezt gondolják társai a pilótanőről

Nincs kétségünk afelől, hogy a Lotus csütörtökön leigazolt fejlesztőpilótája, Carmen Jorda megéri a pénzét, de versenyzőtársai véleménye nem azt tükrözi, hogy a csapat jó vásárt csinált volna vele.

2014 GP2-es bajnoka, Jolyon Palmer éppen hogy be tudta magát „könyörögni” a Lotus tesztpilóta ülésébe, az E22-est tavaly Abu Dhabiban kipróbáló Esteban Oconról pedig nem tudni, hol versenyez idén, de ahogy arról csütörtökön beszámoltunk, a csapat újabb tehetség után nézett.

Carmen Jorda, az elmúlt három évet a GP3-ban töltő pilótanő szerződtetése meglepte a Forma-1 világát, hiszen elég csak a spanyol versenyző eredménylistájára tekinteni, könnyen észrevehető, hogy nem kimagasló teljesítménye kövezte ki útját a királykategóriáig.

2015_02_27_lany



Az elmúlt három évben Jorda kibérelte magának az alsóházat, 2012-ben 28., egy évre rá a 30., 2014-ben pedig a 29. helyen végzett összetettben, legjobb eredménye egy három évvel ezelőtti 13. hely a múlt ködébe veszett valenciai utcai pályáról.

A fejlesztőpilótai pozíció nem ismeretlen a többi csapatnál sem, Jean-Eric Vergne ezt az állást tölti be a Ferrarinál, míg Alex Lynn a Williamsnél, de legalább a srácok pedigréje magáért beszél: mindketten szereztek már bajnoki címet/címeket. A formulaspy.com így joggal teszi fel a kérdést: miért?

Van valami irónia az egész szerződtetésben, ha Jorda versenyzőtársai is nevetnek rajta, a többszörös futamgyőztes Richie Stanaway egyszerűen így reagált Twitteren:

Mitch Evans, a sorozatot 2012-ben megnyerő új-zélandi pedig április 1-jei tréfának minősítette a Lotus döntését:

Talán még nagyobb a kontraszt, ha Dean Stoneman eredményeire tekintünk: a brit versenyző az év utolsó négy futamán helyettesítette Jordát a Koiranen GP színeiben, ez alatt pedig két győzelmet és egy második helyet szerzett, bebiztosítva ezüstérmes pozícióját a bajnokságban.

Talán a Lotus látott benne valami extrát, vagy csak anyagi helyzetét szeretné javítani a hispán hölgy segítségével? Mindenesetre érdekes elgondolkodni azon, vajon Jorda akkor is megkapta-e volna az állást, ha nem egy férfimagazin címlapjára való külsővel rendelkezne?

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: