DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

Kik az F1 legbefolyásosabb emberei? - 2. rész

Legnagyobbak a nagyok között – az Autosport összeállításának második részéből azt is megtudhatjuk, vajon a McLaren csapatfőnöke vagy pilótája bír-e nagyobb befolyással az F1-ben...

17. Fernando Alonso – A Ferrari pilótája

Alonso régóta úgy él az F1-es köztudatban, mint a mezőny legjobb pilótája, de a tény, hogy a mezőny tavalyi topcsapatai nem érdeklődtek iránta, talán jelzi, hogy mégsem jelent akkora erőt a sportágban, mint azt ő elképzeli. A Red Bullt nem érdekelte, a Mercedesnél pedig csak másodlagos opciót jelentett Hamilton után, így inkább visszatért egykori csapatához, a két éve nyeretlen McLarenhez. A 33 éves spanyol 2006 óta nem nyert világbajnokságot, és az ifjabb kollégák egyre inkább a sarkára lépnek. Ennek ellenére még mindig ott van a szeren, és ha a technika is úgy akarja, ismét a csúcsra érhet.

16. Paddy Lowe – A Mercedes technikai igazgatója

Az 52 éves, kenyai születésű brit technikai igazgató kulcsszerepet vállalt Nigel Mansell 1992-es világbajnoki címében az aktív felfüggesztés tervezésével, valamint mérnökigazgatóként Lewis Hamiltont is a címhez segítette 2008-ban. Adrian Newey mellett az elmúlt 25 év másik legnagyobb koponyája, akit a McLarentől csaklizott el Ross Brawn 2013-ban – hogy aztán a babérokat már Lowe arassa le. Ha 2015-ben is olyan jól teljesít a Mercedes, mint tavaly (értsd: begyűjti mind a két titulust), sokáig bebetonozza No.1 pozícióját a Forma-1 jelenlegi legjobb szakemberei között.



15. Ron Dennis – A Mclaren Technology Group elnök-vezérigazgatója

Noha 2009-ben lelépett a porondról, visszatérése majdnem olyan nyilvánvaló volt, mint a versenyzés iránt mutatott szenvedélye. A McLaren elmúlt két évben mutatott sikertelenségét látva átalakította csapatát, melynek legnagyobb eredménye Peter Prodromou vezető aerodinamikus megszerzése volt. A napi munkát Eric Boullier végzi, de szava még mindig sokat nyom a latba – ez lehet jó, de lehet rossz is, amit tavaly Jenson Button szerződéshosszabbításakor megtapasztalhattunk.

14. Christian Horner – A Red Bull csapatfőnöke

„Kisfiúként” érkezett 2005-ben a Forma-1 világába, de mára ő lett a jelenlegi csapatok legrégebb óta regnáló vezetője. Megbecsülést vívott ki magának azzal, hogy négyszeres világbajnokot csinált egy bulicsapatból, a paddock-politikának pedig egyik első számú szószólója lett. Ő vitte Milton Keynes-be Adrian Newey-t, kvázi elhappolva a „nagykutyák” elől, és nem elhanyagolható, hogy jó viszonyt ápol Bernie Ecclestone-nal, ami nem minden kollégájáról mondható el.

13. Jean Todt – A Nemzetközi Automobil Szövetség elnöke

Jó tíz éve még biztosan az első helyek egyikét foglalta volna el, mint a Ferrari csapatfőnöke, ezért furcsa, hogy hiába lépett feljebb a ranglistán és ült az FIA elnöki székébe, csak a 13. pozícióban tanyázik az Autosport szerint. Mellette szól, hogy elnöksége jóval kevesebb (mondhatni semennyi) konfrontációt generál, mint elődjéé, ezért ritkábban találkozunk nevével a sajtóban. Munkáját elkerüli a rámenősség, tavaly nem is sikerült elérnie a csapatok költségcsökkentését, annak ellenére, hogy hatalmánál fogva erélyesebb fellépést is tanúsíthat.

12. Andy Cowell – A Mercedes AMG motorrészleg-igazgatója

10 éve, hogy Cowell főmérnökből igazgatóvá lépett elő Brixworth-ben, és ez alatt az idő alatt a csillagos márkánál senki sem szerzett több futamgyőzelmet a sportágban, ami a motorokat illeti. Az új V6-os érát eddig toronymagasan uraló Mercedes nem csak világbajnok lett, de a 2014-es egyéni világbajnoki tabella első négy helyét foglalta el a gyártó. Három ügyfélcsapatával a Mercedes a Forma-1 jelenlegi legnagyobb motorszállítója, és mivel jelenleg az erőforrások uralják a sportágat, Cowell az egyik legkeresettebb szakember a száguldó cirkuszban.

11. Toto Wolff – A Mercedes-Benz motorsport-igazgatója

Paddy Lowe mellett Brackley másik ezüstcsászára, akiről bő két éve csak annyit tudtak a Forma-1-ben, hogy bevásárolta magát a Williams csapatába. A gyár motorsport-igazgatójaként aztán szépen lassan összerakta a puzzledarabkákat, az összkép pedig a 2014-es világbajnoki címekben öltött testet. Hamar megértette, mitől döglik a légy az F1-ben, vasmarokkal irányítja csapatát, és sikeresen lavírozik a pilótái keltette hullámokon – a Belga Nagydíj után mutatott könyörtelen arcát viszont nehezen tudjuk elfelejteni. Wolff jó viszonyt alakított ki Bernie Ecclestone-nal, néha azonban makacsnak bizonyul, legutóbb például a status quót veszélyeztető motorbefagyasztás feloldása miatt.

10. Sebastian Vettel – A Ferrari pilótája

Fernando Alonso és Lewis Hamilton után ő az F1-es toptrió harmadik tagja, és hiába négy világbajnoki címe, népszerűségben fényévekre helyezkedik el az említett párostól. Ferrarihoz igazolása azonban változtathat mindezen: a sportág jelenlegi legsikeresebb pilótájának és minden idők legsikeresebb csapatának fúziója álompáros lehet – de Alonso érkezésekor is ez volt a vélekedés. Maranellónak már megvan az örök helye a legendák sorában, és most a sokak által szerencse-világbajnoknak titulált Vettelen a sor, hogy felépítse szobrát.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: