Steward
Strommer Benjamin
Pontállások Versenynaptárak Pilóták Csapatok
2018. december 15. szombat
Bulvár

Magyarázkodik a lányok miatt Hamilton

„Köszönöm, Jézus” – osztotta meg a rajtrácslányok monacói visszatéréséről szóló hírt Lewis Hamilton. Aztán röviddel később letörölte, majd arra hivatkozott, nem is érdekli az egész ügy.

Még csak két verseny telt el a 2018-as szezonból, de már arról szólnak a hírek, mely pályák akarják visszahozni a nagydíjakról száműzött rajtrácslányokat: egyelőre Monaco és Oroszország jelentkeztek, de már a bahreini paddockban is feltűnt néhány stewardess-öltözetes hölgy, azzal kijátszva a szabályozást, hogy elkerülték a rajtrácsot.

A fejleményekre reagálva Lewis Hamilton a hétvége kezdetén megosztotta Instagramján a hírt, és a „Köszönöm, Jézus” feliratot fűzte mellé. Ez a poszt azonban rövid idő leforgása alatt, talán a Liberty Media sugallatára eltűnt közösségi oldaláról, csakhogy az internet nem felejt, ezért rövidesen az online sajtóban köszönt vissza.

Az AFP hírügynökség meg is kérdezte a törölt bejegyzésről, mire Hamilton így válaszolt: „Csak egy vicc volt. Láttam azt a hírt a gyönyörű lányok visszatéréséről, és azt mondtam rá, ’köszönöm, Jézus’. De az igazat megvallva nem érdekel a dolog” – hangzott Hamilton mentegetőzésszagú magyarázata.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal:
Olvastad már?