A baljós árnyakat már a szabadedzéseken éreztem a fejem felett, egyértelműen a miénk volt a leglassabb Honda. Ugyanakkor bíztam abban, hogy az időmérőn változnak az erőviszonyok az új gumiknak köszönhetően, ez azonban sajnos nem így történt. Legfőképpen a Q1-ben éreztem, hogy nagy a baj, mert ott még hellyel-közzel működött a kormányszervó, mégis egy másodperces hátrányban voltam. És nem a Citroënek, hanem a márkatárs Gabriele Tarquini mögött. Kicsit padlót fogtam ettől a pofontól, főleg azért, mert nem láttam, hogyan lehetne ledolgozni ezt a váratlan, tetemes lemaradást. Két-három tizedet még bizonyos fokú kockázatvállalás mellett be lehet hozni, de egy másodpercet képtelenség. Onnantól mentettük a menthetőt, a cél az első tízbe kerülés lett, ami végül a 8. rajtpozícióval sikerült. A moszkvai hétvége előtt arról írtam, hogy reálisan a 7-10. helyre várom magunkat az időmérőn, tulajdonképpen ebbe beletrafáltam. De nem így képzeltem. Akkor úgy gondoltam, ez lehet a maximum, viszont Tarquini eredményét látva kiderült, hogy a pole pozícióért is lehetett volna harcolni a Hondával.
Belülről is rossz volt nézni
Az időmérő után találtunk egy porszemet a gépezetben, kiderült, hogy az alvázkeret két helyen el volt repedve az autóban. Miután ezt kicseréltük, feléledt bennem a remény, hogy ez okozta a lemaradásunkat, és a vasárnapi futamokon újra lecsapunk. Az első rajt jól sikerült, Mehdi Bennanit megelőztem, utána viszont rá kellett döbbennem, a tempójavulásunk álom maradt csupán. Ésszerű kockázatvállalás mellett próbáltam tartani a hetedik helyet, de Ma Qing Hua és Coronel körönként több mint egy másodperccel gyorsabb volt nálam. Moszkvában hiába nehéz előzni, ilyen tempókülönbség a vonalvezetéstől függetlenül lehetetlen helyzetbe hozza a lassabb versenyzőt. Az első futam kilencedik helye után bosszúsan szálltam ki a kocsiból, belülről is rossz volt látni, hogy miután megelőztek, látványosan el is nyúltak tőlem Coronelék. Három körrel később már a célegyenesben sem láttam őket. Tudtam, hogy ha ezen nem tudunk változtatni, nem lesz esélyem a dobogóra a második futamon a kedvező rajtpozíció ellenére sem. A két futam között tizenöt perc állt a rendelkezésünkre, ennyi idő alatt nem lehet megváltani a világot. A fiúk újra beállították az apró ütközések következtében elállítódott futóművet, Gergővel pedig a guminyomással próbáltunk trükközni, hogy a teljes versenytávon egyenletesebb tempót fussak.
2014-ben először az élen
Már a rajt előtt tudtam, hogy Hugo Valente büntetést fog kapni. A szabály szerint az ötperces tábla felmutatásakor mind a négy keréknek az autón kell lennie, ám az ő autóját túl sokáig szerelték. Innentől ahhoz igazítottam a stratégiámat, hogy a rajtnál megelőzzem a kínai versenyzőt. Ez sikerült, és a futamgyőzelemért bármit megtettem volna, azonban hiába voltam minden erőmmel Ma Qing Hua tartásán, egyre lassult a kocsim, ő pedig egyre jobban megérkezett a nyakamra. Akkor sem estem pánikba, amikor megelőzött, próbáltam a lehető leggyorsabb köröket futni. Feljött rám Yvan Muller is, ekkor viszont már arra is gondolnom kellett, hogy ha komolyabban leállok vele csatázni, magunkra húzzuk az üldözőboly többi tagját is. Úgy próbáltam menni, hogy a lehető legkevesebb időt veszítsem el a védekezéssel. Miután Muller elment mellettem, szerettem volna a szélárnyékában kicsit húzatni magam, mert a visszapillantóból láttam, hogy másfél-két másodperces előnyöm van a harmadik helyen. Az autó egyre csak lassult, esélyem sem volt a tervem végrehajtására, ráadásul egy-két körön belül utolértek az üldözők. Folyamatosan a határon vezettem, aminek az lett a vége, hogy hibáztam. A kicsúszás után a dobogó helyett a hetedik hely jutott nekem. Pedig kis szerencsével, a sokkal lassabb tempó ellenére talán védhető lett volna a harmadik pozíció.
BMW-s déja vu
Egyelőre számomra is rejtély, hogy mi okozta a hibát, mert a telemetria-adatokat kielemezve, pont ugyanúgy csináltam mindent, mint az azt megelőző körökben. A fékpont ugyanott volt, a kanyarbejárati sebesség ugyanakkora volt. Talán pont akkor értük el azt a gumihőmérsékletet, amikor már nem volt elégséges a tapadás. De csak találgatok. Mint ahogyan azt sem tudjuk még, miért voltunk ennyivel lassabbak a két gyári Hondánál, sőt még Bennaninál is. Tavaly az egész szezont lehoztuk nagyjából a Tarquiniékével azonos szinten, egyes időszakokban talán még jobbak is voltunk náluk. Most meg hirtelen felfoghatatlan hátrányba kerültünk velük szemben" Végtelenül csalódott lennék, ha ez így maradna az idény végéig, de nem ismeretlen a szituáció. A BMW-s korszakban voltunk már hasonló helyzetben, és akkor is kimásztunk a gödörből. A csapat szakmailag eléggé felkészült ahhoz, hogy túllendüljünk a problémán. Nekem nem is az a kérdés, hogy ez sikerül-e, hanem az, hogy mikor. Még két-három ilyen hétvégét nem engedhetünk meg magunknak. Kicsit már előre nézek, és örülök, hogy Belgiumba utazunk legközelebb. Spában versenyezni régi vágyam. Remélem, felülírja majd a moszkvai rémálmot.
