DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. május 6. hétfő
WSR

A Renault elégedetlen az FIA pontrendszerével

Úgy tűnik, nem tartott sokáig, hogy hivatalosan is vitát generáljon az FIA nemrég kiadott pontrendszere, amely az F1-hez szükséges szuperlicensz elérésének feltétele.

A rendszert sokan igazságtalannak tartják, az elérhető pontok leosztását elnézve az egyes sorozatok között ugyanis szembetűnik, hogy az FIA-nak igencsak maga felé hajlott a keze, és az általa kontrollált kategóriákat nagyobb értékkel ruházta fel. Így például a legtöbb pontot a még nem is létező F2 éri majd, míg az F3 Európa-bajnokság értékesebb lesz például az F1 közvetlen előszobájának tartott Formula Renault 3.5-nél is. S mialatt a Formula Renault 2.0 bajnokságának megnyerése csak 5 pontot ér, a gokart utáni legelső lépcsőfokot jelentő F4-es szériákat is föléjük rangsorolták.

Dppi_03114009_254



Éppen ez a szerintük igazságtalan leosztás csapta ki a biztosítékot a Renault-nál, hiszen az általuk kontrollált szériákban elért sikerek szerintük jóval kisebb mértékben járulnak hozzá a tehetséges fiatalok szuperlicenszének megszerzéséhez, mint az reális lenne. Ez pedig elriaszthatja a versenyzőket ezektől a sorozatoktól, ami már rövid távon is elértéktelenítheti az egyébként nagy presztízsű Renault-sorozatokat.

A francia márka az Autosport értesülései szerint emiatt felvette a kapcsolatot az FIA-val, és tárgyalásokat kezdeményezett annak érdekében, hogy módosítsák a pár napja közzétett pontrendszert.

A Renault emellett tájékoztatta a saját sorozataiban érdekelt csapatokat is, hogy „minden lehetőséget megragadnak a bajnokságaik megvédése céljából”. A Renault-világsorozatban résztvevő csapatok között olyan elismert gárdák vannak, mint az Arden vagy a DAMS, amelyek kezei közül számos ma már világhírű pilóta került ki.

Az egyik főbb együléses sorozat vezető alakja az Autosportnak nyilatkozva ki is fejtette nemtetszését az FIA rendszere miatt.

„Egy nyilvánvalóan egy politikai húzás volt. Egyértelműen korlátozásokat szeretnének a bajnokságok számát illetően. Enélkül nem látom, hogyan lehetne ekkora pontbeli különbség a WSR 3.5 és a GP2 között. 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: