DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 21. szombat
USA

Ericsson: Az F1-ben kiveszett belőlem a győzni akarás

Marcus Ericsson kilenc évet várt újabb győzelmére autóversenyzőként. A svéd a múlt hétvégi detroiti IndyCar-verseny szombati napján győzött, és bevallotta, már el is felejtette, milyen érzés ez.

2014-ben kezdte meg Formula-1-es pályafutását Marcus Ericsson, a Caterham színeiben, majd a következő szezontól már a Sauber csapat versenyzőjének mondhatta magát. Az Alfa Romeo 2018-as megjelenése után fél évvel bejelentették, hogy Antonio Giovinazzit szerződtetik helyére, de a svéd azóta is az Alfa Romeo márkanagykövete.

A jelenleg harmincéves pilóta 2019-ben kezdte meg tengerentúli pályafutását a Schmidt Peterson Motorsports színeiben, majd 2020-ra a Chip Ganassi Racinghez igazolt, ahol tavaly kilencszer is az első tízbe hozta be az autót, mígnem idén a győzelem is összejött számára.



„Azt hiszem, mindenkinek nehéz lenne nyolc éven át lemondania a győzelem ízéről, hiszen ezért csináljuk az egészet. Az én munkám az, hogy versenyt nyerjek, és én nem tudtam ezt megtenni nyolc éven keresztül, de ez most ledöntött bennem egy falat” – idézi Ericssont az F1i.

„Majdnem minden évben versenyt nyertem, miközben egyre feljebb léptem a ranglétrán. Ez valami olyasmi volt, amihez akkoriban hozzászoktam és mindig a győzelem volt a célom” – mondta Ericsson, aki ezt megelőzően még egy 2012-es GP2-futamon aratott győzelmet.

„Ha valaki eléri azt a legmagasabb szintet, ahol én jártam 2014-ben, a Formula-1-et, tudja, hogy a kisebb csapatoknak nincsenek meg a szükséges erőforrásai a sikerhez, így egy idő után a versenyzők elfelejtik, milyen érzés is harcolni és győzelmekért küzdeni.”

„Ezt magam észre sem vettem, míg át nem jöttem az IndyCarba. Hiányzott már, hogy úgy érkezzek meg egy hétvégére, hogy bennem legyen az az ösztön, hogy mindenkit le akarok győzni. Egyszerűen bíznom kellett magamban, a képességeimben, szerintem ez az egyik erősségem, de el kell ismernem, ez egy kemény út volt, azonban megmutattam, hogy képes vagyok rá és ez segíteni fog nekem, hogy továbblépjek.”

A fentihez hasonló fantasztikus képekért kövess bennünk az Instagramon is, ide kattintva!

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: