DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
USA

IndyCar: Hatalmas becsapódás, dráma és Ericsson-győzelem Detroitban

Felix Rosenqvist óriási ütközése és Romain Grosjean balesete miatt kétszer is megszakították az első detroiti IndyCar-futamot, amelyen végül Will Power drámája után az ex-F1-es svéd győzött.

Két héttel az Indy 500 után Detroitban folytatódik az IndyCar 2021-es idénye, s már szombaton rendeztek egy futamot, amely a szezon eddigi talán legőrültebb versenyét hozta. A futam leglátványosabb jelenete Felix Rosenqvist nevéhez fűződik, aki a táv harmadánál óriási sebességgel, vélhetően a beragadó gázpedálja miatt csapódott bele a falba a 6-os kanyarba. A svéd pilóta szerencsére végig magánál volt, ennek ellenére beletelt néhány percbe, amíg kiszedték az autóból.

Rosenqvistet az incidens után kórházba szállították, s ott is tartották megfigyelésre éjszakára, ez pedig egyúttal azt is jelenti, hogy a vasárnapi második versenyt kihagyja: ott Oliver Askew helyettesíti majd a svédet az Arrow McLaren SP-nél.

A baleset miatt természetesen félbeszakították a versenyt, amelyet bő egy óra várakozás után indították újra. Úgy tűnt, Will Power megszerezheti idei első győzelmét, hiszen a táv több mint felében ő vezette a viadalt, öt körrel a vége előtt azonban Romain Grosjean vágta falnak az autóját, a versenyirányítás pedig úgy döntött, ismét belengeti a piros zászlót, hogy ne sárga jelzés alatt érjen véget a futam.

Az újabb dráma pedig ekkor következett: Power autóját nem tudták újraindítani, amikor a mezőnyt elengedték, így mindenki kikerülte őt – az ausztrál egyébként eléggé ki is akadt a versenyirányításon a megszakítás és amiatt, hogy csak a sereghajtó bokszba érkezése után vittek ventilátort az autóhoz, amelyben így gyakorlatilag megfőtt az ECU.

Az első helyet így a Powert a megszakítás előtt üldöző Marcus Ericsson örökölte meg, aki a hátralévő körökben már nem is engedte ki a kezéből a vezetést, így a korábban a Formula-1-ben öt évet is lehúzó svéd megszerezte első győzelmét az IndyCarban – egyúttal a 2013-as GP2-szezon óta először aratott diadalt bármilyen versenyen! Emellett folytatódott az idei sorozat az amerikai szériában, hiszen hét futam alatt már a hetedik különböző győztest ünnepelhettük, ráadásul Ericsson volt a negyedik közülük, aki először pezsgőzhetett a dobogó tetejéről.

ericsson-indycar-detroit-1



Rinus Veekay és Patricio Q’Ward állhatott még fel a pódiumra, megelőzve a futam korábbi szakaszában bevállalós előzéseket produkáló Takuma Satót, valamint Graham Rahalt. A címvédő Scott Dixon kilencedik, a bajnokságot vezető Alex Palou 15. lett. A verseny krónikájához tartozik még, hogy a táv első szakaszában Josef Newgarden elhagyta az egyik kerekét menet közben. Folytatás vasárnap egy újabb időmérővel és futammal.

Az első detroiti futam végeredménye:

1. Marcus Ericsson Chip Ganassi Racing Honda    
2. Rinus VeeKay Ed Carpenter Racing Chevrolet 1.7290 1.7290
3. Pato O'Ward Arrow McLaren SP Chevrolet 1.9105 0.1815
4. Takuma Sato Rahal Letterman Lanigan Racing Honda 8.1688 6.2583
5. Graham Rahal Rahal Letterman Lanigan Racing Honda 9.4645 1.2957
6. Santino Ferrucci Rahal Letterman Lanigan Racing Honda 9.5670 0.1025
7. Alexander Rossi Andretti Autosport Honda 10.3406 0.7736
8. Scott Dixon Chip Ganassi Racing Honda 10.8956 0.5550
9. Ed Jones Dale Coyne Racing with Vasser Sullivan Honda 11.9428 1.0472
10. Josef Newgarden Team Penske Chevrolet 12.5061 0.5633
11. Sebastien Bourdais AJ Foyt Enterprises Chevrolet 13.5792 1.0731
12. Simon Pagenaud Team Penske Chevrolet 13.8274 0.2482
13. Conor Daly Ed Carpenter Racing Chevrolet 14.7925 0.9651
14. Colton Herta Andretti Autosport Honda 16.0887 1.2962
15. Alex Palou Chip Ganassi Racing Honda 17.2534 1.1647
16. Jack Harvey Meyer Shank Racing Honda 18.2898 1.0364
17. James Hinchcliffe Andretti Steinbrenner Autosport Honda 19.0114 0.7216
18. Dalton Kellett AJ Foyt Enterprises Chevrolet 1 kör 1 kör
19. Scott McLaughlin Team Penske Chevrolet 3 kör 1 kör
20. Will Power Team Penske Chevrolet 3 kör 1 kör
21. Ryan Hunter-Reay Andretti Autosport Honda 5 kör 1 kör
22. Max Chilton Carlin Chevrolet 5 kör 0.8869
Kiesett:        
  Romain Grosjean Dale Coyne Racing w/Rick Ware Racing Honda Kiesett  
  Jimmie Johnson Chip Ganassi Racing Honda Kiesett  
  Felix Rosenqvist Arrow McLaren SP Chevrolet Kiesett  
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: