DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 19. csütörtök
USA

Négerezett a virtuális versenyen, megvonták a fizetését

Egyetlen rosszul megválasztott szó néhány óra leforgása alatt szürreális méretű botrányt robbantott ki a NASCAR-ban, Kyle Larson egy virtuális versenyen elkövetett vétséggel a valós karrierjét sodorta veszélybe.

Akik sterilsége, érzelemmentessége és következmények nélkülisége miatt nem követték eddig a járványhelyzet miatt robbanásnak indult virtuális autóversenyeket, azoknak itt a bizonyíték arra, hogy még ezen a szórakozásnak, űrkitöltésnek szánt eseményen is van esély rá, hogy egy komoly balhé bontakozzon ki.

larson



Az eset az USA-ból érkezett, ahol szintén több virtuális platformon rendeznek versenyeket, amelyek fő sztárjai a NASCAR és az IndyCar pilótái. Most vasárnap az iRacing platformon, Monza Madness néven tartottak versenyt zárt karosszériás autókkal az olasz pálya oválszakaszát használva, és a mezőnyben ott volt a NASCAR egyik feltörekvője, a 2019-es szezont a bajnokság 6. helyén záró Kyle Larson is.

Ő követte el azt a szerencsétlen rasszista elszólást, ami miatt most komoly meghurcoltatásban részesíti a sport világa. Történt ugyanis, hogy még a virtuális verseny előtti virtuális edzésen Larson kimondta a „néger” szót, így szólítva meg a vele privát csatornán beszélgető spotterét, amikor úgy tűnt, hogy elveszítette vele a kapcsolatot. A versenyző azonban a Twitchen élőben közvetítette saját versenyét, ezen keresztül pedig nézői nagyon is jól hallották azt a szót, amelynek használata az Egyesült Államokban még kevésbé elfogadott a színesbőrűek megnevezésére, mint például Európában. „Nem hallasz? Hé, néger” – hangzott egész pontosan a (nálunk azért talán még leírható) felkiáltás, amit aztán a Larson adását nézők komoly méltatlankodása és megbotránkozása követett.

Hogy mennyire nem félvállról vehető egy ilyen megnyilvánulás az USA-ban, azt jól példázza, hogy mi követte az esetet a verseny másnapján, hétfő reggel. Larson NASCAR-csapata, a Chip Ganassi Racing egy közleményben határolódott el a 27 éves pilóta viselkedésétől, és büntetést is kiszabott rá – ezt viszont nem a virtuális világban, hanem a valós életben.

„Rendkívüli módon csalódottak vagyunk Kyle megnyilvánulása miatt, amit az elmúlt esti iRacing-eseményen tett. Sértő és elfogadhatatlan szavakat használt. Egyelőre fizetés nélkül felfüggesztjük Kyle-t a csapatunkban, amíg megoldjuk a helyzetet az érintett felekkel” – áll a Chip Ganassi Racing fagyos üzenetében.

Mi több, a NASCAR irányító szerve is bejelentette, hogy vizsgálatot indított az ügyben, azaz Larsonra akár további szankciók is várhatnak.

Legutóbb 2013-ban volt példa arra, hogy a NASCAR-ban valakit elmeszeltek egy rasszista megjegyzésért. Akkor a sorozat másodosztályában, a mai Xfinity Seriesben Jeremy Clemens nyilvánult meg nem megfelelően egy interjúban, ami után két versenyre eltiltották.

Hogy mennyire nem játék Amerikában a virtuális versenyzés sem, arra pedig már az ezt megelőző hétvégén is láthattunk precedenst: akkor a NASCAR hivatalos online futamát követően a Cup Seriesben versenyző Bubba Wallace egy szponzorát is elveszítette, amiért néhány baleset után kilépett a játékból, amit a televízió is élőben közvetített.

Hogy a valós versenypályán mikor láthatunk legközelebb botrányokat, az persze még a NASCAR-ban sem tudható egész pontosan: egyelőre a május 3-i hétvégéig töröltek minden eseményt a naptárban.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: