Ó, azok a híres-hírhedt összecsapások, amelyek egy-egy, a pályán történt incidens után robbantak ki az érintett versenyzők - sőt, nem ritkán csapattagok és rajongók – között. A történelem során egyaránt számos példa akadt vicces, bizarr és valóban, szó szerint vérre menő ökölpárbajra, amiket követően a szurkolók nem győzték találgatni - különösen a NASCAR esetében - hogy ezek vajon spontán kerekedtek ki, vagy pont ellenkezőleg, a show részeként előre megírt forgatókönyv alapján zajlottak az események.
Az első, nagybetűs BUNYÓként az 1979-es Daytona 500-on, Cale Yarborough és Bobby Allison közötti összecsapást tartják számon, amelyre máig úgy hivatkoznak, mint az esemény, amely rátette a NASCAR-t a mainstream média térképére. A recept pedig azóta sem változott: látványos ökölharc élőben = óriási sajtófigyelem, méghozzá globálisan.
Ha most itt és ezen a ponton, bevezetőként megpróbálnánk feleleveníteni akárcsak egy-egy mondat erejéig a sportág legikonikusabb WWE, akarom mondani aranykesztyű meccseit, akkor minden túlzás nélkül ez a poszt ötszámjegyű karakterszámot érne el már azelőtt, hogy egyáltalán elérnénk a konkrét témához.
És, hogy mi is az? Nos, a versenypályák történetének talán legelképesztőbb, legdurvább, egyben ránézésre legröhejesebb harci jelenete.
Aki szorosabban nyomon követi az amerikai autósportokat, az tudja, hogy az igazi mókát a regionális bajnokságok rövidoválokkal tűzdelt világában kell keresni.
Az egyik ilyen pálya, az 1963 óta üzemelő, félmérföldes Toledo Speedway legnagyobb eseményének a Glass City 200 számít. Az évente megrendezendő, 200 körös, late model autók számára kiírt futam minden alkalommal tartogat meglepetéseket, de arra, ami 2006-ban történt még a tősgyökeres ohiói rajongók is csak kikerekedett szemekkel tudtak reagálni, miközben azon gondolkodtak, most felhördülniük, vagy inkább nevetniük kellene-e.
Az amerikai stock-car versenyzés másodvonalbeli szervezete, az ARCA által felügyelt, teljes nevén Great Lakes Chevy Dealers/Budweiser Glass City 200-ra hallgató futam szokásához híven már a rajtot jelző zöld zászlótól fogva meglehetősen akciódúsan alakult. A helyszínen tartózkodó rajongókat szó szerinti test-test elleni csaták, lehetetlennek tűnő előzések és olyan manőverek kápráztatták el, amelyekért a magasan kvalifikált, nemzeti bajnokságokban már minimum fekete zászlóval honorálták volna az érintett pilótákat.
A 2006. szeptember 23-ára kiírt Glass City 200 abból a szempontból is különlegesnek számított, hogy ekkor rendezték meg a versenyt először szombat éjjeli időpontban, aminek révén a vasárnapot pótnappá tudták tenni arra az esetre, ha netán az eredeti rajtot elmosná az eső.
Az ekkor 25 esztendős, michigani Michael Simko a kvalifikációs versenyek vigaszágán tudott csak bekerülni a harmincegy autót számláló mezőnybe, de úgy volt vele, hogy ha már ott van, akkor mindenképpen kimagasló helyezéssel szeretne a nap végén hazatérni.
A rajtot jelző zöld zászló után szinte azonnal a 2003-as győztes Brian Keselowski (a 2012-es NASCAR Cup bajnok Brad Keselowski bátyja) állt az élre, a vezető pozícióját pedig huzamos időn át meg is tudta tartani, miközben mögötte szó szerint csillaghullás ment végbe. A folyamatos, embert és gépet nem kímélő csetepaték sorozatában több nagy név is idő előtt búcsúzni kényszerült a további küzdelmektől, beleértve az előző évi győztest, John Doering Jr.-t.
Keselowski az 51. körben megjetett pitkiállása idején adta át az első helyet Mike Luberda Jr.-nak, míg a második pozícióban Dave Kuhlman jött fel.
Az első száz kör utáni, kötelezően előírt sárga zászlós szakasz után Kuhlman nem teketóriázott és rögtön az élre állt, ahonnan nem is tágított egészen a 112. körig, amikor sárga zászlós periódus lépett életbe Steve Sauve balesete miatt.
A tüzijáték a restartnál indult el, amikor is a Don St. Denisszel való, pozícióért folyó csata közepette Michael Simko hirtelenjében a pálya 3-as kanyarjának falában találta magát. Az incidens következtében már előkerült a piros zászló is, Simkót - aki a kieséséért csakis kizárólag Dont tette felelőssé - azonban ez nem hatotta meg. A heves vérmérsékletű versenyző kiugrott az autójából és egyenesen St. Denis felé iramodott.
A volán mögött ülő kollégája ekkor még maximum egy-két keresetlen szóra számíthatott, Michael viszont másként gondolta és tapasztalt hollywoodi kaszkadőröknek becsületére válóan kétlábbal berúgta St. Denis 20-as számmal jelölt autójának műanyag plexi szélvédőjét, majd az ablakhálót is rángatni kezdte.
Emberünk itt még nem állt meg és miután a lendülettől visszapattant az aszfaltra, hozzávágta a sisakját ellenfeléhez.
Persze a dühkitörést St. Denis sem hagyta annyiban.
A 32 éves kanadai kiugrott a járművéből és egy rövid, NFL játékosokat megszégyenítő sprintet követően rávetette magát Simkóra, földre teperve közben egy ARCA tisztviselőt is.
A verekedő párost végül néhány csapattag és sportbíró választotta ketté.
A történteket követően, különös tekintettel arra, hogy a jelenet mekkora nyilvánosságot kapott (2006. szeptembérében többek között a YouTube legnézettebb videója lett), az ARCA azonnali hatállyal, határozatlan időre bevonta mindkét pilóta licencét.
Simko és St. Denis később nyilvánosan elnézést kértek egymástól.
“Teljes mértékben szeretnék bocsánatot kérni Donny-tól” - nyilatkozta az MSNBC-nek néhány nappal az incidens után Simko. “A pillanat hevében cselekedtem. Tudják, amikor beszíjaznak a versenyautóba, az számunkra olyan, mintha csatába indulnánk és ez a felfokozott állapot még órákkal a leintés után is megmarad. Engedtem, hogy az érzelmeim felülkerekedjenek rajtam, most már azt kívánom, bárcsak jobban kordában tudtam volna tartani magam. Megtörtént, most már nem tudok rajta változtatni, de remélem, hogy túl tudunk lépni rajta és magunk mögött hagyhatjuk.”
St. Denis az esethez vezető balesetért kért elnézést.
“Elfogadom a bocsánatkérést Mike. Én magam is sajnálom ahogyan reagáltam. Egy kör hátrányban voltam és azon gondolkodtam, miként próbálhatnám meg ezt ledolgozni. Sajnálom, hogy Mike-kal összeakadtunk, aminek okán ő végül a falban kötött ki, de egyálaltalán nem volt szándékos. Tényleg sajnálom, hogy így történt.”
Mivel egyik pilóta sem rendelkezett viselkedését tekintve rovott múlttal a pályákon, az ARCA 2007 márciusában megenyhült és mindkettejük számára újra megadta a versenyzéshez való engedélyt.
A 2006-os Glass City 200-at egyébként Jack Landis nyerte meg, míg a Simko - St. Denis összetűzés teljes felvétele alább tekinthető meg.
