DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
USA

Newgarden kulcscsonttörést szenvedett, elhalasztották a futamot

A táv egyharmadáig sem jutott el a vasárnapi IndyCar-futam mezőnye, de ez arra elég volt, hogy egy hatalmas baleset történjen, amely után a kórházba szállították Josef Newgardent.

Newgarden akkor sérült meg, amikor a vele csatázó Conor Daly elvesztette uralmát az autója felett és megtorpedózva őt a Texas Motor Speedway védőkorlátjába tolta az Ed Carpenter Racing versenyzőjét. Newgarden nehézkesen szállt ki az autójából, és azonnal kórházba szállították, ahol kiderült, hogy kulcscsonttörést, kezén pedig zúzódásokat szerzett.

Ck0A73AWkAATUpy



A hibázó Daly magára vállalta a balesetet: „Egyáltalán nem számítottam erre. Folyamatosan csak köröztünk, köröztünk, köröztünk, aztán hirtelen a hátsó kerekeim elvesztették a tapadást. Olyan érzés volt, mintha teljesen elúsztak volna a kanyarokban” - mondta a 24 éves pilóta, aki idén futja első teljes szezonját az IndyCarban.

 

„Szóval az egész az én hibám volt. Észre kellett volna vennem, tehát ez mindenképpen egy újonchiba. Próbáltam kicsit szűkebben fordulni, mivel tudtam, hogy Josef ott van mellettem, és talán éppen ezáltal helyeztem túl nagy terhelést a jobb hátsó kerékre. Elnézést kértem Joseftől. Ő egy kemény gyerek, együtt nőttünk fel, de így is nagyon rosszul éreztem magam a történtek miatt. Sohasem jó érzés, ha tönkretesszük valaki más versenyét.”

Newgarden örül, hogy sérülései nem túl komolyak, és a pályára való minél gyorsabb visszatérésben bízik. A következő futamot két hét múlva rendezik a Road Americán.

„Az autó jól állta a sarat és a biztonsági csapat is elképesztő munkát végzett. Kicsit odakenődtem, de amúgy jól vagyok. Még érzek egy kis fájdalmat, de remélem, hogy hamarosan készen állok majd, hogy újra odacsapjak a lovak közé. Remek autónk volt, csak éppen nem úgy alakultak a dolgok, ahogy terveztük. Mindkettőnk miatt sajnálom a történteket, de örülök, hogy Conor is jól van” - mondta a szerencsétlenül járt amerikai, akit nem terveznek sokáig benntartani a Parkland Kórházban.

Mindez ráadásul egy olyan versenyen történt, ami le sem zajlott. A balesetre a 248 körös oválfutam 42. körében került sor, amit követően sárga zászlós jelzés lépett érvénybe. A mentés után a csata folytatódott tovább, de csak a 71. körig, amikor nagy vihar érkezett meg a pályára, ami már a piros zászlókat csalta elő.

 

A texasi futam már így is csúszással rajtolt, hiszen eredetileg a szombat esti kezdést tették át vasárnap délutánra az eső miatt. A szervezők azonban most már nem akarták tovább várakoztatni a versenyzőket és a nézőket, így a mostoha körülményeket látva egy tollvonással áthelyezték a futamot augusztus 27-ére, ami így két fordulóval a szezonzáró előtt kerül sorra. A küzdelmet a jelenlegi állásból fogják folytatni, vagyis a 72. körnél, az élről pedig az utolsó rögzített sorrend értelmében Hinchcliffe rajtol majd, akit Hunter-Reay, Aljosin, Power és Carpenter követ.

13419168_1058767087494023_162487522317487587_n

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: