DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
USA

Elhunyt Justin Wilson

Elhunyt Justin Wilson, az IndyCar versenyzője, miután vasárnap súlyos balesetet szenvedett Poconóban – az Andretti Autosport pilótája 37 éves volt.

A baleset akkor történt, amikor Sage Karam a falnak ütközött, ezt követően pedig orrkúpjának egy darabja éppen a fején találta el az érkező Wilsont, aki rögtön elveszítette eszméletét és egyenesen a gumifalba hajtott. A segítség gyorsan érkezett, a versenyzőt mentőhelikopterrel szállították kórházba, ahol állapota továbbra is kritikus maradt és nem tért magához. Wilson hétfő délután hunyt el.

Justin Wilson



A szörnyű tragédiát követően a család közleményében tudatta a hírt: „Justin Wilson szülei, Keith és Lynne, felesége, Julia és testvére, Stefan mély fájdalommal tudatjuk, hogy Justin a Verizon IndyCar poconói versenyén szerzett sérülései következtében eltávozott közülünk. Justin egy szerető apa és odaadó férj volt, valamint egy rendkívül versenyképes pilóta, akit társai tiszteltek."

A család köszönetet mondott a kórház dolgozóinak, a pálya személyzetének, a csapatnak, a sorozatnak  és a rajongóknak a támogatásukért. Az Andretti Autosportot szintén megdöbbentette az eset, a csapat közleményében fejezte ki részvétét a hozzátartozók felé: „Mélyen elszomorít bennünket Justin távozása. Ő egy hatalmas versenyzője és értékes tagja volt a csapatnak, megbecsült képviselője a sportunknak. Bár Justin csak rövid ideig volt az Andretti része, egy pillanat alatt örökre a család részévé vált. Gondolatainkban és imáinkban a családdal és a szurkolókkal vagyunk.” 

CNOstYeWUAACNDK

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: