DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. május 7. kedd
USA

Hinchcliffe műtőbe került a bukás után

Az ötödik nagy balesetet már nem sikerült sérülés nélkül megúszni Indianapolisban: James Hinchcliffe-et műteni kell. Az Indy 500 edzésprogramját a vizsgálat miatt felfüggesztették.

Magyar idő szerint fél nyolc tájban újabb súlyos baleset borzolta a kedélyeket Indianapolisban. Az elmúlt napok nagy vihart kavaró, átfordulással járó incidensei, Castroneves, Newgarden és Carpenter bukásai után ezúttal James Hinchcliffe szenvedett balesetet, ám ez egészen más volt az előző három. Hinchcliffe autója műszaki hiba miatt nagy sebességgel csapódott a 3-as kanyar falának, majd egy rövid időre ez a versenygép is elemelkedett az aszfalttól, s végül a 4-es kanyarban állt meg.

A versenyzőt előbb a pályakórházba, majd az indianapolisi Methodist Hospitalba szállították. Szerencsére korán kiderült, hogy nincs nagy baj, a kanadai közönségkedvenc ugyanis eszméleténél és tudatánál volt az eset után, ám mostanra azt is megerősítették, hogy nem úszta meg sérülés nélkül az esetet. Az IndyCar orvosi igazgatója, Michael Olinger közlése szerint Hinchcliffe combsérülést szenvedett, s nem sokkal kórházba érkezését követően bevitték a műtőbe. E sorok írásakor még semmit nem tudni a sérülés súlyosságáról.

Néhány nap alatt ez már az ötödik nagy bukás Indianapolisban: a sort Pippa Mann kezdte, majd jött a három „repülés”, most pedig Hinchcliffe nagy sebességű becsapódása. A szervezők reagáltak, és felfüggesztették az edzést, amíg tart az incidens kivizsgálása. Marshall Pruett amerikai újságíró egy bő órával a bukás után azt közölte a Twitteren, hogy hétfőre befejezték az edzést az indycarosok, később viszont ezt módosították, így magyar idő szerint este 21 órakor határozatlan idejű szünet van érvényben.

FRISSÍTVE: Újraindult az edzés, helyi idő szerint 17:15-ig, azaz magyar idő szerint 23:15-ig körözhetnek a versenyzők.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: