DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. június 18. kedd
Túraautó

Michelisz dobogón Marrakeshben, őrzi a vezetést

Az első futamot harmadikként zárta, a másodikon pedig sérült autóval is pontokat gyűjtött a címvédő magyar a TCR Világsorozat második fordulóján.

Két héttel a vallelungai nyitány után Marrakeshben folytatódott a hétvégén a TCR World Tour 2024-es idénye. Mivel Michelisz Norbert szerezte a legtöbb pontot az előző fordulón (és ezáltal a bajnokság éllovasaként érkezett Marokkóba), ő kapta a maximális kg-os kompenzációs súlyt. Ennek ellenére a BRC Hyundai pilótája harmadikként zárta a pénteki időmérőt a Lynk & Co párosa, Yann Ehrlacher és Santiago Urrutia mögött.

 

Dobogó az első futamon

Noha rövidített nyomvonal versenyzett a mezőny, mint néhány éve még a WTCC-s és a WTCR-es időszakban, ennek ellenére is jórészt vonatozást hozott a szombat kora délutáni első futam. Ehrlacher könnyedén nyert csapattársa, Urrutia előtt, míg Michelisz a dobogó harmadik fokára állhatott fel, ezzel a magyar megőrizte a vezetést a ponttáblázaton.

tcr-ehrlacher-marrakesh



Mögöttük Nestor Girolami lett a negyedik, Mikel Azcona pedig John Filippi hajrában elkövetett hibája után az ötödik – azaz a Hyundaiok 3-4-5. helyeket hoztak az első versenyen. Hátrébb azért akadt csata: Thed Björk és Ma Qing Hua is kontakt árán vetődött be Esteban Guerrieri mellé, a svédet emiatt öt másodperces büntetéssel is sújtották – ahogy később a Mával egyenesben ütköző Sami Taoufik is.

Az 1. futam végeredménye:

1. Yann Ehrlacher Lynk & Co  
2. Santiago Urrutia Lynk & Co 0.389
3. Norbert Michelisz Hyundai 1.086
4. Néstor Girolami Hyundai 2.903
5. Mikel Azcona Hyundai 4.812
6. John Filippi Audi 6.141
7. Ma Qinghua Lynk & Co 10.979
8. Thed Björk Lynk & Co 12.814
9. Esteban Guerrieri Honda 13.617
10. Sami Taoufik Audi 14.583
11. Mehdi Bennani Cupra 24.021
12. Gil V. Fernández Honda  
  Marco Butti Honda  
  Julien Piguet Audi  
  Dušan Borković Honda  

 

Rajtkalamajka a második versenyen

A fordított rajtrácsos második futamon Ma indulhatott az élről, Guerrierivel a nyomában, és ők el is jöttek az első két helyen, a mezőny sűrűjében viszont komoly koccanások és adok-kapok zajlottak a start után. Ebben pedig a nyolcadik kockából induló Michelisz is érintett volt: a belső íven próbálkozott, de hátulról megpöckölték, az első lökhárítóját pedig az egyik márkatárssal való összeérés vitte el. Norbi ezek miatt az első körökben a 13-14. helyek környékére csúszott hátra.

tcr-michelisz-marrakesh

Viszont a címvédő magyar még így is jobban járt, mint a bajnokságban legnagyobb riválisának tűnő Ehrlacher, ugyanis ő a táv harmadánál szintén a start utáni kalamajkában szerzett sérülések miatt kénytelen volt kiállni a bokszba – ez pedig újabb pozíciót és pontokat jelentett Michelisznek.

Az élen a 36 kör végére sem történt változás: Ma révén újabb Lynk & Co-győzelem született, a dobogóra viszont két hondás, Guerrieri és az erre a hétvégére beugró visszatérő, Dusan Borkovic állhatott még fel. Girolami lett a legjobb Hyundai-pilóta a negyedik helyen, majd jött Filippi és a hazai Sami Taoufik, miután a hajrában az utóbbival koccanásba keveredő Azcona kénytelen volt meglátogatni a bokszát.

Michelisz így a 11. helyen futott be a sérült autóval, az így begyűjtött hat pontnak köszönhetően maradt a bajnoki tabella élén: Urrutia 11, Ehrlacher és Girolami pedig egyaránt 15 pontos lemaradással követi őt. A TCR Világsorozat idénye bő egy hónap múlva, az Egyesült Államokban folytatódik a mid-ohiói pályán.

A 2. futam végeredménye:

1 Ma Qinghua Lynk & Co  
2 Esteban Guerrieri Honda 2.094
3 Dušan Borković Honda 2.814
4 John Filippi Audi 5.949
5 Néstor Girolami Hyundai 6.400
6 Sami Taoufik Audi 7.894
7 Marco Butti Honda 9.583
8 Santiago Urrutia Lynk & Co 14.678
9 Thed Björk Lynk & Co 15.561
10 Mehdi Bennani Cupra 26.077
11 Norbert Michelisz Hyundai 41.541
12 Gil V.Fernández Honda 43.482
13 Mikel Azcona Hyundai 1 kör
  Yann Ehrlacher Lynk & Co Kiesett
  Julien Piguet Audi Kiesett
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: